Fotó: The Spruce Eats
A baconbe tekert csirkemáj igazi villámgyors recept, amit serpenyőben vagy akár sütőben is elkészíthetsz.
A bacontól minden sokkal ízesebb és szaftosabb lesz, és ez igaz a csirkemájra is. A baconbe tekert csirkemáj elkészítése nagyon egyszerű, nem kell vele sokat bajlódni, a májra viszont érdemes odafigyelni, fontos, hogy ne süljön túl, mert akkor megkeményedik, és rágós lesz.
Önmagában hidegen, melegen tálalva is nagyon finom, de krumplival, kenyérrel és savanyúsággal is igazán kitűnő választás.
50 dkg csirkemáj
150 g bacon (szeletelt)
só ízlés szerint
bors ízlés szerint
cayenne bors ízlés szerint
1 ek olívaolaj
A csirkemájat alaposan megmossuk, az ereket és a hártyákat éles késsel eltávolítjuk, a májat kettévágjuk, majd konyhai törlőpapírral leitatjuk róla a nedvességet.
A májak mindkét oldalát megszórjuk a cayenne borssal, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. (A sóval bánjuk óvatosan, mert a bacon önmagában is elég sós.)
Ezután a májat baconbe tekertjük, szükség esetén fogpiszkálóval is megtűzzük. Meglocsoljuk egy kevés olívaolajjal.
Egy tepsit vagy jénait sütőpapírral kibélelünk, elrendezgetjük benne a májas csomagokat.
A tepsit lefedjük egy fedővel, 5-6 percig az egyik, majd a másik oldalát sütjük. Tűpróbával ellenőrizhetjük, hogy elkészült-e a máj. Jó étvágyat kívánunk hozzá!
[sc name=”facebook” ][/sc]
Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…
Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…
Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…
Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…
Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…
Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…