Cupákos

Slambuc: egy igazi pásztoreledel, amely bográcsban az igazi

A slambuc az egyik legrégebbi tésztaételünk, amelynek a forró edény és az izzasztó kavargatás a titka. 

A zsírban pirított, főtt tészták az egész országban ismertek, de mind közül talán a hajdúsági slambuc őrizte meg legjobban a hagyományát. Számos elkészítési módja létezi: van aki szalonnán pirítja, de akad olyan is, aki kolbászt és krumplit is tesz bele.

Legfinomabban bográcsban lehet elkészíteni, télen pedig egy nagyobb vaslábos is megteszi, ám akárhol is főjön, mindig folyamatos kavargatás mellett készüljön.

Hozzávalók

  • 1 kg burgonya
  • 25 dkg fodros nagykocka tészta
  • 10 dkg füstölt szalonna (ízlés szerint)
  • 8 dkg füstölt kolbász
  • 1 db paradicsom
  • 2 db hegyes erős paprika
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 közepes fej vöröshagyma
  • fűszerpaprika ízlés szerint
  • só ízlés szerint
  • bors ízlés szerint
  • őrölt fűszerkömény ízlés szerint
  • 1.5 l víz

 

Egy kis darab füstölt szalonnát kockára vágunk, és egy serpenyőben kiolvasztjuk, hozzátesszük a felaprított vöröshagymát, és megdinszteljük, majd pirospaprikával megszórjuk, és felengedjük 1,5 l vízzel.

Hozzáadjuk a felkockázott krumplit, fűszerezzük borssal, őrölt köménnyel, majd ízlés szerint sózzuk. Belekarikázunk kb. 10 cm-nyi füstölt kolbászt, hozzáadjuk az összevágott paradicsomot és egy-két erőspaprikát. Addig főzzük, amíg a krumpli meg nem puhul.

Ha kész van, beleszórjuk a tésztát. A lé pont annyi rajta, hogy mire a tészta is megfő, addigra beszívja az egészet. Mikor ez is megfőtt, nem marad más, mint megpirítani az egészet. Jó étvágyat!

Borítókép forrása: Mindmegette

Éva Benke

Recent Posts

Több mint fűszer – hogyan segítheti a kurkuma az immunrendszer természetes védelmét?

A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…

2 hét ago

Így lesz stresszmentes a karácsonyod: ünnepi ételek, amiket már most lefagyaszthatsz

A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…

3 hét ago

A Merry Little Ex-mas – a Netflix új karácsonyi filmje annyira rossz, hogy az már jó

Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…

3 hét ago

Az egészség íze és az online gyógyszerrendelés előnyei

Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…

4 hét ago

A tenger sója a ginben – megérkezett a Monkey 47 Distiller’s Cut 2025

Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…

4 hét ago

Mi a tökéletesen sült csirke titka? A Blaha Chicken Tenders most elárulja

Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…

4 hét ago