A lebbencsleves egy hagyományos, húsmentes leves, amelyben tényleg semmi nincs csak zöldségek és tészta. Természetesen ha szeretnétek, akkor szalonnával is dúsíthatjátok, éppen úgy, ahogyan mi is tettük.
A lebbencsleves egy olyan örök klassszikus, amelyet mindenki ismer, valójában azonban egy régi parasztétel. Igaz, gyerekként nem igazán értettük, aztán felnőttként valahogy mégis megszerettük. Bár a menzai verzióért mi sohasem rajongtunk, amit viszont a nagyi készített, azért egyenesen odavoltunk.
A lebbencsleves lényege a nagy összetördelt tészta, amely miatt főfogásnak is beillik. Ha szeretnétek rakhattok bele kolbászt vagy szalonnát, így még laktatóbb les.
A füstölt szalonnát felkockázzuk, és zsírjára sütjük. Mellédobjuk a szintén apróra vágott hagymát.
Egy másik edényben olajon megpirítjuk a kisebb darabokra tört tésztát (úgyis megduzzad). Akkor jó, ha szép halvány barnák.
Ha a szalonna és hagyma megpirult, hozzáadjuk a fűszer pirospaprikát, és gyorsan felöntjük annyi vízzel, amennyi levest szeretnénk.
Hozzáadjuk az apróra vágott zöldségeket, fokhagymát, a fűszereket, ételízesítőt. 10 perc elteltével a tésztát, és a kockára vágott krumplit is belekeverjük.
30-40 perc főzés után megszórjuk petrezselyemzölddel, majd tálalhatjuk. Jó étvágyat!
Borítókép: Receptműhely
A kolbász az egyik leguniverzálisabb alapanyag, amit a boltban vehetünk. Gyors vacsorához tökéletes, hétvégi reggelihez…
Ismerős az érzés: az ágyban fekszel, az óra éjfél utánra jár, te mégis ide-oda forgolódsz,…
Kevés olyan alapanyag létezik, amely annyira univerzális lenne, mint a rizs. Szinte minden kontinens konyhájában…
Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…
Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…
Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…