SANYO DIGITAL CAMERA
A magyar fűszerpaprika – legyen az a szegedi vagy a kalocsai – a hagyományos magyar konyha alapvető fűszere, nem mellesleg számos jótékony hatással is bír.
A 17. századik kell visszautaznunk az időben, ha a fűszerpaprika születését szeretnénk megismerni. A paprika – mint zöldség és, mint fűszer – karrierje csak ezek után kapott igazán szárnyra, több híres magyar étek – például a csabai kolbász – egyik elmaradhatatlan alapanyag lett. Az első “példányokat” feltehetően egy szegedi ferences kolostor kertjében termesztették. Európában Spanyolország mellett Kalocsán kezdték ewl először tömegesen terjeszteni a fűszerpaprikát.
Kezdetben a paprika őrlését többnyire tiszai vízimalmok és néhány szél- és szárazmalom végezte. 1859-ben azonban már megépült a Pálfy testvérek első paprikaőrlő gőzmalomja is, akik a paprika gőzmalmi feldolgozását meghonosították Magyarországon.
Gyógyszerként sem utolsó
“A világon sokfelé a sámánok, varázslók, papok a paprikát gyógyításra és még más célokra is használták. Kolumbusz orvosa, Chanca doktor azzal nyújtotta át a rejtélyes növény magvait Izabella spanyol királynőnek, hogy annak csípős, piros termésében a Tűzisten rejtezik – az Antillák lakói olyan italt készítenek belőle, amelynek érzékeket ingerlő hatása van.” (Kis magyar paprikakönyv)
Nem is volt alaptalan az indiók feltevése, a paprika ugyanis kiváló afrodiziákum. A paprika pálinka pedig ma is népszerű gyomorrontás vagy bélbántalmak ellen.
Amint ez lenni szokott, az idő elteltével a modern kutatómunka végül bebizonyította, hogy az ősi hiedelmeknek valóban van igazságalapja. A paprika kapszaicin nevű hatóanyagát rengetegen kutatták, amikor is Hőgyes Endre magyar orvostudós már 1878-ban kivonta a paprikából a csípősségét okozó anyagot. Kimutatták, hogy a kapszaicin hatására fokozódik a nyál- és gyomornedv elválasztása, élénkebbé válik a bélműködés. Későbbi kísérletek szintén igazolták, hogy a paprika elősegíti az emésztést, amely jótékony az egészségünkre.
Minden út Rómába vezet – vagy épp itthon Budapestre. Legalábbis ez az élménye sokunknak. A…
A bőrápolás és az esztétikai kezelések világa az elmúlt években jelentős változáson ment keresztül. A…
Van az a vacsora, ami már az első falatnál eléri, hogy mindenki elcsendesedjen az asztalnál.…
Van valami varázslatos a frissen sült gofriban. A konyhát betölti az illat, a gofrisütőből aranybarnán…
Van az a pillanat, amikor a konyhában állsz, és pontosan tudod, hogy valami édes fog…
Van az a vendégváró falat, ami minden alkalommal eltűnik a tálról. Húsvétkor. Családi ebédnél. Egy hétvégi…