Az igazi Lasagne alla Bolognese, nem túl olcsó, és cserébe még macerás is elkészíteni. Mindenképpen írj listát, és a pénztárcádba is nyúlj bele rendesen! Na, most hogy elmondtunk róla minden rosszat, jöhet a jó is: mégpedig az, hogy elképesztő finom!
Gondoltátok volna, hogy a Kr. e. 1. században élt filozófusnak, Cicerónak is egyik kedvence a lasagne volt? Ebből természetesen egyenesen következik, hogy a lasagne, bizony-bizony valóban régi római étek. Amint azt már megszokhattuk, a lasagne sztorija sem mentes az ellentmondásoktól, ám nézzük el ezt neki, ha már az ókorban is ismert eledel volt.
Egyes feltételezések szerint etruszk eredetű, míg mások szerint a perzsáknak köszönhetjük az első lasagnét. Cikkünk szereplője vékonyra nyújtott tésztalapokból állt, amit sajttal és hüvelyesekkel tálaltak. Népszerűségének egyik oka az lehetett, hogy akkoriban az elvesztett fogak hiánya miatt felértékelődtek a puha ételek. Mára szerencsére már nem csak ezért fogyasztjuk oly lelkesen.
Először is ezekre lesz szükségünk hozzá! Azért megnyugtatunk mindenkit, hogy ekkora mennyiségből nyolc személy is tuti jól lakik. A biztonság kedvéért azonban írjuk fel a listát vagy fényképezzük le, nehogy valami a boltban maradjon!
És kezdődhet is a főzőcske!
A hagymát, a fokhagymával és a sárgarépával együtt egy kevés olajon lepirítjuk. Ekkor hozzáadhatjuk a darált húst, amit fehéredésig párolunk a lábosban. Ezután felöntjük a paradicsomlével, hozzáadjuk az összes fűszert, és sűrűre főzzük.
Amíg fő a ragunk, addig nyugodtan hozzáláthatunk a besamelhez: a vajat megolvasztjuk, és simára keverjük liszttel, akárcsak mintha egy rántás alapot készítenénk. Ezt a masszát forró tejjel felöntjük, befűszerezzük és sűrűsödésig kb. 2 percig kis lángon főzzük.
A tésztát összegyúrjuk a tojásbol és lisztből, egy csipetnyi sóval egyetemben. A lényeg, hogy nyújtható legyen, ne is túl lágy, de ne is túl kemény. Sodrófával vagy tésztanyújtó géppel pedig papírvékonyra kinyújtjuk, majd félretesszük őket.
Egy jénai tálat vajjal kikenünk és elkezdjük rétegezni rá a tésztát, a besamelt, valamint a ragut. Az alján tésztával kezdünk, a végén pedig besamellel fejezzük be. Pontosabban a legtetejére a reszelt sajt kerüljön.
A sütőben 200 fokon aranybarnára pirítjuk a lasagnát. Valóban elég macera – mi is tudjuk – de higyjétek el, hogy megéri!
Egy nyári nap, amikor a hőség már elviselhetetlen, egy görögdinnyés smoothie tökéletes választás. Ahogy a…
Egy forró nyári délutánon, amikor a nap perzseli a bőrt és az ember csak egy…
Egyszer volt, hol nem volt, egy kis magyar faluban élt egy fiatal lány, Lili, aki…
Az ALDI Magyarország ebben az évben még több értékesítési lehetőséget biztosít a magyar termelőknek. A…
Ez a sajtos ropogós recept mindig nagy sikert arat a baráti összejöveteleinken. Egy alkalommal, amikor…
Ez a zöldséges quiche recept mindig nagy sikert arat, amikor a családot szeretném elkápráztatni egy…