Főzeléket gyakorlatilag bármiből tudunk készíteni, ami a kertből terem, így a burgonyából is. A hagyományos, magyaros krumplifőzelék egy óriási kedvencünk, amely mindig olcsón és gyorsan elkészíthető.
A hüvelyeseken át egészen a finomfőzelékig gyakorlatilag bármilyen féle-fajta zöldségből összedobhatunk egy főzeléket. A tradicionális ízeket ráadásul tovább fokozhatjuk, ha ízlésünk szerint megbolondítjuk bizonyos fűszerekkel. A tejfölös krumplifőzelék ráadásul közel sem olyan megosztó, mint például a paradicsomos káposzta, ezért a felnőttek és a gyerekek kedvence is.
Mi most a klasszikusan hozzá passzoló fasírttal készítettük el.
A burgonyát megtisztítjuk, karikára vagy kockákra vágjuk, és annyi sós vízben, amennyi ellepi, a babérlevéllel együtt puhára főzzük.
A zsírból és lisztből zsemleszínűre pirított rántást készítünk: mikor a rántás még világos, beletesszük az apróra vágott hagymát, együtt pirítjuk, közben keverjük, nehogy leégjen. Majd egy kevés vízzel és a főtt burgonya levével felengedjük, és a burgonyára szűrjük.
Belekeverjük a tejfölt, ízesítjük ecettel, cukorral, őrölt borssal, és felforraljuk.
A felkockázott hagymát kevés olajon üvegesre pirítjuk.
Összekeverjük a húst, a tojást, a pirított hagymát, az apróra vágott petrezselymet és a vízbe áztatott, majd kézzel széttépkedett zsemléket. Sóval, borssal fűszerezzük.
Kis pogácsákat formázunk, ha nem tartja meg magát, nagyon kevés liszttel megszórjuk, majd forró olajban kisütjük.
Egy nyári nap, amikor a hőség már elviselhetetlen, egy görögdinnyés smoothie tökéletes választás. Ahogy a…
Egy forró nyári délutánon, amikor a nap perzseli a bőrt és az ember csak egy…
Egyszer volt, hol nem volt, egy kis magyar faluban élt egy fiatal lány, Lili, aki…
Az ALDI Magyarország ebben az évben még több értékesítési lehetőséget biztosít a magyar termelőknek. A…
Ez a sajtos ropogós recept mindig nagy sikert arat a baráti összejöveteleinken. Egy alkalommal, amikor…
Ez a zöldséges quiche recept mindig nagy sikert arat, amikor a családot szeretném elkápráztatni egy…