A fasírtot rengeteg módon elkészíthetjük, az egyik ilyen változat a klasszikus Stefánia szelet vagy más néven a Stefánia vagdalt. Húsvétkor pedig különösen aktuális, hiszen nagyon jól mutat az ünnepi asztal hidegtáljain.
A Stefánia szelet egy vagdalt vagy darált húsból készült töltött fasírt, amelyet nagymamáink előszeretettel tálaltak Húsvét tájékán. Ennek oka minden bizonnyal az, hogy ez a vagdalt nagyon mutatós, lévén hogy a közepébe gyakran tojás kerül, emellett pedig kés-villa sem szükségeltetik hozzá, ugyanis kenyérre rakva is isteni.
Ez a fogás egyébként nagyon kiadós, és ha kellőképpen fűszerezzük, akkor nagyon ízletes is. A tojással készült, egyben sült fasírt feltalálójában Stefánia hercegnőt tisztelhetjük, aki II. Lipót belga király lánya volt. Stefánia igencsak kedvelte országunkat és a magyar konyhát, ő találta fel vendégeinek a mára már a hercegnő nevét viselő fasírtot.
Bár számos változata létezik, amit mi készítünk, az a klasszikus, hagyományos verzió.
Sütési hőfok: 180°C
A 6 darab tojást keményre főzünk. A hagymát apróra vágjuk, majd kevés olajon megpirítjuk.
A zsemléket kockákra vágjuk, tejbe áztatjuk, majd jól kinyomkodjuk.
Egy nagyobb tálba tesszük a darált húst, 2 db tojást, a dinsztelt hagymát, a reszelt fokhagymát, a kinyomkodott zsemléket és a zsemlemorzsát. Sózzuk, borsozzuk, majd megszórjuk a fűszerpaprikával. Jó alaposan összedolgozzuk.
Az őzgerincformát kivajazzuk, majd megszórjuk zsemlemorzsával. A húsos keverék felével kibéleljük, majd középre sorba rendezzük a megpucolt főtt tojásokat.
Jöhet a hús másik fele, egyenletesen betakarva a tojásokat. A tojássárgájával a hús tetejét megkenjük, megszórjuk egy kevés zsemlemorzsával, majd lefedve 180 fokon 60 percig sütjük.
Az 1 óra leteltével levesszük a fóliát és újabb 30 percig sütjük, míg szépen megbarnul.
A sütőből kivéve, picit hűlni hagyjuk, majd kiborítjuk, és szeletelve tálaljuk.
Kép forrása: pinterest.com
Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…
Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…
Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…
Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…
Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…
Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…