Kevés olyan ember van szerintünk, aki nem szereti a rakott ételeket, hiszen az ízek összesütve még zamatosabbá és intenzívebbé válnak. Ebben a cikkünkben egy görög receptet mutatunk meg, a pastitsio húsos-szaftos elegye minket már elvarázsolt, szerintünk Nektek sem fog csalódást okozni.
A pastitsio vagy pasticcio egy világszerte méltán híres görög rakott tészta. Sokféle változatban elkészíthető, de a darált marha- vagy sertéshúsból főzött, fűszeres paradicsomos szósz, besamel és vastag csőtészta alkotja a rétegeket leggyakrabban. Ennek a fajta ételnek valóban nehéz ellenállni.
Így készítheted el a legegyszerűbben!
Az apróra vágott hagymát megdinszteljük egy kevés olívaolajon. Hozzátesszük a húst, azt is megpirítjuk, majd jöhet bele a szintén apróra vágott fokhagyma. Hozzáadjuk a paradicsompürét és a konzerv paradicsomot, majd fűszerezzük ízlés szerint. Fél órán át főzzük, félretesszük.
Megfőzzük a macaronit al denetére, azaz nem teljesen puhára. Leszűrjük, 2 tojásfehérjét belekeverünk
Ezután készítjük a besamelt: a vajon megpirítunk 2 kanál lisztet, hozzátöltjük apránként a forró tejet, közben folyamatosan keverjük. Fűszerezzük sóval, borssal, őrölt szerecsendióval. Ha sűrű, akkor inkább félrehúzzuk, belekeverünk 2 tojássárgáját és fél csésze reszelt sajtot.
Egy kiolajozott tepsi vagy tűzálló tál aljára terítjük a felét a
makaróninak, egyenletesen elosztjuk rajta a húsos szószt. Rárakjuk a
maradék tésztát, befedjük a besamel szósszal, rászórjuk a maradék sajtot, pirosra sütjük. Voilá!
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…