A kelkáposzta méltatlanul nélkülözött zöldségünk a konyhában, ám rakott kel formájában egyszerűen nem tudunk neki ellenállni.
A kelkáposztafőzelék gyerekként sosem volt a kedvencünk, és igazából ez az idő múltával sem lett jobb a viszonyunk. Próbáltuk mi már sokféleképpen feldobni, de valahogy sehogy sem lett az igazi. Nem úgy a rakott kel, amelyet szerintünk még a kifőzdékben is istenien tudnak készíteni.
A rakott ételek amúgy is nagy kedvenceink, jöhet karfiol, zöldbab vagy amit csak akarunk. A rakott kel lévén, hogy magyaros étel, nem éppen könnyű, hiszen leggyakrabban disznóhúsból készítik. Ha azonban diétásabb verzióra vágynánk, akkor ennek sincs akadálya, ugyanis pulykahússal készítve lényegesen könnyebb lesz a végeredmény
Az extra tejfölt azonban sose felejtsük el róla, ez a rakott kel szíve-lelke.
A káposzta torzsáját kivágjuk, aztán a káposztát nagy cikkekre vágjuk és sós vízben 15-20 percig főzzük. Leszűrjük róla a vizet, a káposztát lazán kinyomkodjuk. A rizst a szokott módon megpároljuk 2 rész vízben. A vöröshagymát apróra vágjuk.
Az olajon megdinszteljük a hagymát, rátesszük a húst, sózzuk, borsozzuk, és addig pároljuk, míg a saját leve elfő. Megszórjuk a paprikával, és kevés vizet aláöntve puhára pároljuk.
Egy tepsi aljára tesszük a káposzta felét, ráterítjük a párolt rizs nagy részét, megkenjük tejföllel, majd rátesszük a húst, rétegezzük újból rizzsel, végül befedjük a maradék káposztával, és meglocsoljuk a tejföllel.
Sütőben 180 fokon 35-40 perc alatt készre sütjük.
Jó étvágyat kívánunk hozzá.
Borítókép forrása: Rupánerkonyha
Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…
Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…
Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…
Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…
Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…
Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…