A téli időszakban is nagyon közkedvelt a székelykáposzta, savanykás és laktató, ami pont jól esik ilyenkor.
Bár a neve arra utal, valójában semmi köze a székelyekhez, sőt még a hagyományos székely konyha nem is ismeri. Az étel Székely József, vármegyei levéltáros nevét őrzi, aki Petőfi Sándor barátja volt. A történet szerint 1846-ban mindketten a Gránátos utcai Komló-kertben ebédeltek volna, ám mire odaértek már igencsak kifogyóban voltak az ételek. Székely végül úgy döntött, hogy neki nyugodtan öntsék össze a maradék káposztafőzeléket a megmaradt sertéspörkölttel. Petőfi legközelebb már ezt az ételt rendelte magnak, így született a Székely-káposzta.
Akárhogyan is történt, mára a hagyományos magyar konyha egyik közkedvelt darabja lett. Hasonlóan a töltött káposztához, ezt is érdemes nagyobb mennyiségben készíteni, annál finomabb lesz.
Mi így készítjük:
A hagymát felaprítjuk, majd üvegesre pároljuk zsiradékon vagy olajon. Lehúzzuk a tűzről, majd rászórjuk a paprika őrleményt, elkavarjuk, majd hozzátesszük a kockára vágott lapockát. Visszatesszük a tűzre, amin először erős lángos megpirítjuk a húst. Megszórjuk sóval, borssal, rádobjuk a vékonyra szelt fokhagymát, majd lecsökkentjük a hőfokot, és fedő alatt megfőzzük.
A savanyú káposztát szükség esetén átmossuk (ha nagyon savanyú lenne), alaposan lecsöpögtetjük. A félig puhult húsra ráteszem, megszórják köménnyel, szemes borssal, teszünk rá babérlevelet, pár karika erős vagy egy kisebb chilli paprikát. Lefedjük és takarék lángon, lassan készre főzzük. A káposzta nedvessége bőven elég, nincs szükség arra, hogy vizet öntsünk alá! Kavarni nem szükséges, de a fazekat időnként megforgathatjuk.
A főzés ideje függ a káposzta minőségétől, de kb. 15-20 perc alatt már csodás illatok lengik be a konyhát.
Tálaláskor tejföllel locsoljuk meg, ízlés szerint megszórjuk őrölt erős paprikával. Friss, ropogós kenyérrel egyszerűen mennyei.
Kép forrása: https://www.moksha.hu/
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…