Szinte lehetetlen megmondani melyik az igazi brassói recept, annyiféle változat látott már napvilágot. Fokhagymás szaft, sülkrumpli és husi. Na ez az a recept számunkra, aminek nem tudunk nemet mondani!
Sokszor elcsábultunk már az éttermekben, ha a brassóit pillantottuk meg az étlapon. Sajnos sokszor de rosszul tettük: néha közük sem volt az általunk is kedvelt, ízletes, fokhagymás fogáshoz. Így elkészítettük magunk, hogy kitöröljük azt a temérdek, borzasztó éttermi emléket. És milyen jól tettük!
A legjobb brassói recept szerintünk!
Hozzávalók
- 50 dkg sertéslapocka
- 10 dkg füstölt szalonna
- 1 fej hagyma
- 1 tk piros paprika
- 4 gerezd fokhagyma
- só
- bors
- 1 kávéskanál majoránna
- 1 kg burgonya
- olaj vagy zsír a sütéshez
A húst és a szalonnát kockára vágjuk. Egy lábasban kisütjük a szalonnát, majd amikor már üveges, rádobjuk az apróra vágott hagymát és együtt világosra pirítjuk. Beletesszük a zúzott fokhagymát és fél percig pirítjuk.
Hozzátesszük a húst, fehéredésig pirítjuk, aztán megszórjuk pirospaprikával és sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Kevés vizet aláöntve, fedő alatt pároljuk, amíg a hús teljesen puha nem lesz, a vizet mindig pótoljuk. Amikor a hús már szinte teljesen kész, hozzáadjuk a majorannát. A végén ne csak zsír maradjon a húson, hanem a párolószaft is, ami kb. 1 dl lehet.
A burgonyát meghámozzuk, kockára vágjuk, majd olajban vagy zsírban kisütjük. Ezután összekeverjük a hússal. Savanyúsággal tálaljuk!