Cupákos

Így készül a világbajnok grízgaluska

Egyik kedvenc levesbetétünk a grízgaluska, így éppen itt volt már az ideje, hogy róla is szót ejtsünk. 

Bár egy igazán hagyományos ételről van szó, közel sem olyan egyszerű eltalálni az arányokat, nekünk például már rengeteg kemény grízgaluska van a hátunk mögött. Szégyen, nem szégyen, de sokat kísérleteztünk már vele, és azért közel sem lett mindig tökéletes.

Az sem jó, ha túl kemény, de az sem, ha szétesik. A titka talán az, hogy egy tojáshoz három evőkanál búzadarát számoljunk, és keverjünk a masszába egy kevés szódabikarbónát is.

Levesben készítve lesz a legízesebb.

Hozzávalók

A tojásokat üssük egy tálkába, majd villával verjük habosra. Adjunk hozzá sót, kevés szódabikarbónát, és fokozatosan adagoljuk hozzá a búzadarát. Keverjük alaposan össze, sima, tejfölszerű masszát kell kapnunk. Lefedve hagyjuk állni hűvös helyen legalább 30 percig, ennyi idő alatt a gríz jól megszívja majd magát. Ha a massza pihentetés után túl sűrű lesz, hígítsuk kevés levessel.

Egy nagy lábosban forraljunk enyhén sós vizet, és egy evőkanállal szaggassuk bele a galuskákat, majd főzzük meg kis lángon, fedő nélkül körülbelül 15 perc alatt. Közben ne kevergessük, mert összetörik a betét. Mielőtt kivennénk a vízből, vágjunk ketté egyet. Ha homogén, akkor biztosak lehetünk benne, hogy elkészült.

Lefedve hagyd még pihenni 20 percig.

Borítókép forrása: Cookpad

Recept forrása: Sóbors

Éva Benke

Recent Posts

Mexikói street corn rizssaláta, ami olyan, mint egy nyári este valahol egy forró, zajos utcán

Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…

3 hét ago

Miso vaj, amitől még egy szelet pirítós is luxus vacsorának érződik

Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…

3 hét ago

Ázsiai pulykahúsgolyók, amik után a sima fasírt hirtelen nagyon unalmasnak tűnik

Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…

4 hét ago

Krémes mexikói zöld spagetti, ami után a sima paradicsomos tészta hirtelen unalmasnak tűnik

Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…

4 hét ago

Citromos habcsókos pite – az a desszert, amit egyszer meg kell csinálnod

Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…

1 hónap ago

Dirty margarita – a koktél, ami megváltoztatja a véleményed az olíváról

Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…

1 hónap ago