Fotó: Pinterest
A citromos darafelfújt még az ünnepi asztalon is jól mutat, de hétköznapokon is könnyen összedobható, amikor ránk jön az úúúgy ennénk valami édeset.
A darafelfújt igazi régimódi édesség, amelyet nagyon egyszerű összerakni, így a kezdő háziasszonyok is könnyen boldogulhatnak vele. Melegen és hidegen is egyformán finom: tálaláskor hintsük meg a tetejét porcukorral, reszelt citromhéjjal, és természetesen az ínycsiklandó házi lekvárról se feledkezzünk meg!
A tejet öntsük egy lábosba, majd adjuk hozzá a búzadarát, a cukrot, a vaníliát, és kevergetve főzzük szépen jó sűrűre. A tojásokat válasszuk ketté, és a sárgáját tegyük a darás masszához, majd dolgozzuk hozzá a vajat, a reszelt citromhéjat és fél citrom frissen facsart levét. Ezt követően több részletben forgassuk hozzá a kemény habbá vert tojásfehérjét.
Egy kisebb méretű tepsit vagy négy hőálló tálkát egy kevés kis vajjal kenjünk ki, majd szórjuk meg zsemlemorzsával, és 180 fokra előmelegített sütőben süssük meg, körülbelül 20 perc alatt. (Ne felejtsük, hogy a sütési idő a forma nagyságától is függ.) Végezzünk tűpróbát mielőtt kivennénk a sütőből. Ha a beleszúrt kést vagy hústűt üresen húzzuk ki, a süti biztosan elkészült.
[sc name=”facebook” ]
Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…
Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…
Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…
Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…
Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…
Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…