Tészták

Villámgyors tejszínes-citromos spagetti

A könnyed és frissítő tejszínes-citromos spagetti gyors ebédnek vagy vacsorának is elkészíthető, hiszen nehéz elrontani, és félóra elég ahhoz, hogy mindennel meglegyél. 

A tészta sokak által kedvelt alapanyag, többek között azért is, mert a feltéteknek és tésztaféléknek köszönhetően millió és egy féle formában el lehet készíteni. Ha csak fél órád van összedobni valamit, és a húshoz se ragaszkodsz, esetleg kifejezetten húsmentes receptet keresel, akkor a tejszínes-citromos szósszal feltétlenül érdemes megpróbálkozni. Al dente-re főzött tésztával összekeverve mennyei, könnyű fogás, amit még egy fárasztó napon sem okoz gondot összeállítani.

Tejszínes-citromos spagetti

1 csomag tészta
1 dl alaplé
2 dl tejszín
5 dkg vaj
2 ek liszt
2 tk citromlé
bio citrom héja
1 gerezd fokhagyma
5 dkg parmezán
só, bors
díszítéshez friss petrezselyem

A tésztát sós, lobogó vízben feltesszük főni.

Míg a tészta készül, egy serpenyőben megolvasztjuk a vajat, hozzáadjuk a lisztet, majd sűrűn kevergetve 1-2 percig főzzük.

Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, majd az alaplevet  és a citromlevet, valamint a héját. Így főzzük egy percig.

Hozzákeverjük a tejszínt is, és pár percig főzzük, amíg a szósz ízlésünk szerint besűrűsödik.

Mehet bele a parmezán, majd levesszük a serpenyőt a tűzről, és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.

A tésztát közben leszűrjük, majd összekeverjük a szósszal és egy kanállal is teszünk hozzá a főzőléből.

Ízlés szerint még több parmezánnal és egy kis apróra vágott petrezselyemmel díszítjük. Jó étvágyat kívánunk hozzá!

[sc name=”facebook” ][/sc]

Éva Benke

Recent Posts

Így süsd tökéletesre a kolbászt – minden módszerrel, minden alkalomra

A kolbász az egyik leguniverzálisabb alapanyag, amit a boltban vehetünk. Gyors vacsorához tökéletes, hétvégi reggelihez…

7 óra ago

Miért alszol rosszul nyáron – és mit tehetsz ellene már ma este?

Ismerős az érzés: az ágyban fekszel, az óra éjfél utánra jár, te mégis ide-oda forgolódsz,…

21 óra ago

A rizs ezer arca: egy alapanyag, számtalan lehetőség

Kevés olyan alapanyag létezik, amely annyira univerzális lenne, mint a rizs. Szinte minden kontinens konyhájában…

1 nap ago

Mexikói street corn rizssaláta, ami olyan, mint egy nyári este valahol egy forró, zajos utcán

Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…

4 hét ago

Miso vaj, amitől még egy szelet pirítós is luxus vacsorának érződik

Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…

4 hét ago

Ázsiai pulykahúsgolyók, amik után a sima fasírt hirtelen nagyon unalmasnak tűnik

Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…

1 hónap ago