A körtekrémleves önmagában is nagyon finom, különösen, ha egy kevés pirított mandulával is megszórjuk a tetejét.
Ősszel hódítanak a krémlevesek, hiszen a hűvös, borongós időben különösen jól esik bekuckózni a meleg szobába, és elkanalazni egy finom, forró krémlevest. A körtéből nemcsak desszert készülhet, krémlevesnek is nagyon finom, levesbetét ügyében viszont érdemes maradni az édes vonalon, a pirított mandula például remekül illik hozzá.
1 ek margarin
A körtéket megmossuk, a magházat kivágjuk, feldaraboljuk.
Egy lábosban vajat hevítünk, majd rádobjuk a cukrot, enyhén megkaramellizáljuk.
Ráborítjuk a körtedarabokat, és alaposan átforgatjuk. Hozzáöntjük a mandulatejet és a vizet, majd fahéjjal, szegfűszeggel, kardamommal és egy egész vaníliarúddal ízesítjük.
Körülbelül 20 percig főzzük, ameddig a körte meg nem puhul. Ezután kihalásszuk a a vaníliarudat, a kardamomot és szegfűszeget, majd botmixerrel pürésítjük. Darabosabbra is hagyható, ebben az esetben rövidebb ideig turmixoljuk.
Serpenyőben felhevítünk egy evőkanál margarint, majd rászórjuk a mandulapelyheket, és aranybarnára pirítjuk.
Tálaláskor gazdagon megszórjuk vel a leves tetejét. Jó étvágyat kívánunk hozzá!
[sc name=”facebook” ][/sc]
Egy nyári nap, amikor a hőség már elviselhetetlen, egy görögdinnyés smoothie tökéletes választás. Ahogy a…
Egy forró nyári délutánon, amikor a nap perzseli a bőrt és az ember csak egy…
Egyszer volt, hol nem volt, egy kis magyar faluban élt egy fiatal lány, Lili, aki…
Az ALDI Magyarország ebben az évben még több értékesítési lehetőséget biztosít a magyar termelőknek. A…
Ez a sajtos ropogós recept mindig nagy sikert arat a baráti összejöveteleinken. Egy alkalommal, amikor…
Ez a zöldséges quiche recept mindig nagy sikert arat, amikor a családot szeretném elkápráztatni egy…