Desszert

Még a Reuters is a maszkos csokimikulást megálmodó magyar cukrászról beszél!

Bár a maszkos csokimikulás csak poénnak indult, megálmodója, Rimóczi László már nem győz eleget tenni a folyamatosan érkező megrendeléseknek. 

A Lajosmizsén született csokimikulás alkalmazkodva napjaink történéseihez marcipánból készült maszkot hord, amelyhez a gumiszalagot cukormázból formázzák ki.

A Reuters értesülése szerint olyan népszerű lett a Rimóczi-féle Mikulás, hogy a cukrásznak ahhoz, hogy lépést tudjon tartani a megrendelésekkel, le kellett egyszerűsítenie a dizájnt, és így napi mintegy 100 mikulást képes előállítani gluténmentes olasz csokoládé felhasználásával.

A cukrásznak még az eredetileg maszkok nélkül érkező nagyobb csokoládémikulásokat is át kellett változtatnia: “Már becsomagolták őket, de ki kellett bontanunk és maszkokat adni nekik, mivel ügyfeleink most csak álarcos Mikulást akarnak” – mondta.

Forrás: Magyar Nemzet

A Reuters-nek adott interjúban Rimóczi elmondta, hogy azért hozakodott elő az érdekes csokimikulással, mert javítani szeretné a járvány miatt szomorkás vásárlók hangulatát, amely lássuk be sikerült is neki, sőt még üzletileg is bejött.

Ha nektek is tetszik az ötlet, akkor ide kattintva rendelhettek a Mikulásokból.

[sc name=”facebook” ]

Éva Benke

Recent Posts

Több mint fűszer – hogyan segítheti a kurkuma az immunrendszer természetes védelmét?

A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…

2 hét ago

Így lesz stresszmentes a karácsonyod: ünnepi ételek, amiket már most lefagyaszthatsz

A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…

3 hét ago

A Merry Little Ex-mas – a Netflix új karácsonyi filmje annyira rossz, hogy az már jó

Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…

3 hét ago

Az egészség íze és az online gyógyszerrendelés előnyei

Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…

4 hét ago

A tenger sója a ginben – megérkezett a Monkey 47 Distiller’s Cut 2025

Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…

4 hét ago

Mi a tökéletesen sült csirke titka? A Blaha Chicken Tenders most elárulja

Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…

4 hét ago