Desszert

Sütőben készült citromos tejberizs

A citromos tejberizs könnyed, finom desszert, ráadásul semmivel sem komplikáltabb az összeállítása, mint a jól ismert, klasszikus verziónak. 

A tejberizs gyorsan és egyszerűen elkészíthető finomság, amit sokan ismernek és szeretnek, ám azt talán kevesen tudják, hogy egy kis rafinériával igazán különlegessé is varázsolható. Gyerekkorunk egyik kedvenc édességét többnyire fahéjjal, kakaóval és lekvárral szokás ízesíteni, a mi verziónkban azonban a citrom kapja a főszerepet, és nem főtt, hanem sült formában kerül az aszalta.

Citromos tejberizs

25 dkg jázmin rizs
2 dl tej
1 dl tejszín
2 ek cukor
csipet só
1 darab bio citrom (Fontos, hogy bio legyen, mert a héját is felhasználjuk a sütésnél.)

A sütőt 200 fokra előmelegítjük.

Zöldséghámozóval meghámozzuk a citromot, majd a héját egészen vékony csíkokra vágjuk.

Egy kisebb méretű hőálló tálba belerakjuk a rizst, a citromhéjat, hozzáöntjük a tejet, a tejszínt, megszórjuk egy csipet sóval, majd az egészet alaposan összekeverjük.

Fedő nélkül az előmelegített sütőbe toljuk, majd kb. 120 percen keresztül sütjük, 30-45 percenként megkeverve. (Ahogy a tej mennyisége csökken, vékony réteget képez a puding tetején, de nyugodtan keverjük össze.)

Ha kész, a rizs teljesen megfőtt és puha lesz, a puding viszont híg marad. Nem kell megijedni, a lehűlés során meg fog szilárdulni.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Nora

Recent Posts

Mexikói street corn rizssaláta, ami olyan, mint egy nyári este valahol egy forró, zajos utcán

Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…

3 hét ago

Miso vaj, amitől még egy szelet pirítós is luxus vacsorának érződik

Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…

3 hét ago

Ázsiai pulykahúsgolyók, amik után a sima fasírt hirtelen nagyon unalmasnak tűnik

Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…

4 hét ago

Krémes mexikói zöld spagetti, ami után a sima paradicsomos tészta hirtelen unalmasnak tűnik

Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…

4 hét ago

Citromos habcsókos pite – az a desszert, amit egyszer meg kell csinálnod

Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…

1 hónap ago

Dirty margarita – a koktél, ami megváltoztatja a véleményed az olíváról

Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…

1 hónap ago