Forrás: Eat Smarter
Még éppen hogy szezonja van az ősz egyik legfinomabb gyümölcsének, ezért érdemes kihasználni: a szőlőleves például nem csak ízletes, de gyors finomság is.
A szőlőleves egy igazán kellemes aromájú étel, ugyanakkor sokkal különlegesebb egy sima gyümölcslevesnél. A leves elkészítése ráadásul mindössze 20 perc, így akár egy gyors desszertként is megállja a helyét.
A szőlő mellesleg krémleves formájában is elkészíthető, ilyenkor ugyanúgy megfőzzük a szőlőszemeket, és mikor megpuhultak egy botmixer segítségével szépen összeturmixoljuk. Ebben az esetben tejszínnel és egy kis liszttel sűrítjük be, hogy a finom krémes állagot megkapjuk.
A szőlőt leszemezzük, öntünk hozzá egy kevés vizet, fűszerezzük, majd lassú tűzön addig főzzük, míg a szőlő szépen meg nem puhul.
A lisztből a tejszínnel és a tejföllel készített habarást a levesbe öntjük,majd folyamatosan kevergetjük.Felforraljuk a levest, majd hozzáadjuk a kevéske bort.
Ha kész, kimerünk egy adagot a tányérba, csorgatunk rá egy kis tejszínt, és további szőlőszemekkel díszítjük a tetejét, de még egy kis őrölt fahéjjal is meghinthetjük. Melegen fogyasztva a legfinomabb.
Jó étvágyat kívánunk hozzá!
[sc name=”facebook” ]
Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…
Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…
Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…
Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…
Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…
Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…