Desszert

Szirnyiki, az orosz túrólepény

A szirnyiki a legnépszerűbb orosz édesség, amely bár kinézetében nem, de ízében a mi túrógombócunkhoz hasonlít. 

Az oroszok kedvelik a túrós ételeket, mind közül pedig talán a szinyiki örvend a legnagyobb népszerűségnek. Nem csoda, hiszen a túrólepény gyorsan megvan, és még finom is, ráadásul gyümölccsel kiegészítve remek hétvégi reggeli.

Hozzávalók

50 dkg tehéntúró (a krémes fajta, nem a göbös)
3 db tojás (szétválasztva)
4 evőkanál finomliszt (kissé púpozva)
6 g sütőpor
1 csipet só
4 ek cukor (kristálycukor)
10 g vaníliás cukor
2 ek napraforgó olaj (a kisütéshez, szükség szerint)
300 ml tejföl (20 %-os, tetszés szerinti mennyiség tálaláshoz)
2 ek vaníliás cukor (ízlés szerint a tejfölbe, a tálaláshoz)

 

A hozzávalókat előkészítjük: a fehérjét kemény habbá verjük, a túrót villával szétnyomjuk, s beletesszük a többi hozzávalót – a sütőport, sót, cukrokat, lisztet előtte alaposan összekutyuljuk.

Elkavarjuk őket, majd hozzáadjuk a felvert fehérjét, ezzel is egyneművé összeforgatjuk.

Tapadásmentes, lapos serpenyőben, palacsintasütőben, kis tűzön felmelegítünk kevés olajat (ne legyen túl forró), s evőkanállal kissé ellapított halmokat rakunk bele, egymástól kicsit távolabb, úgy hogy ne érjenek össze.

Kis idő múlva ügyesen megfordítjuk kis idő múlva (olyan tapadásmentes palacsintafordítóval), majd többször megfordítjuk sülés közben, hogy lassan süljön, ne égjen oda (én tartalék lángon sütöttem).

Ha szépen átsültek, tányérra halmozzuk őket. Aztán jöhet a következő, de előtte kevés olajat öntünk a sütőbe.

Mindezt addig folytatjuk, míg el nem fogy a túrós masszánk. Ebből a mennyiségből körülbelül 12 darab lepény lesz. Aki először fogja készíteni, annak célszerű kezdésnek kisebb evőkanállal dolgozni, kisebb lepénykéket készíteni. Vaníliás cukorral édesített, elkavart tejföllel tálalhatjuk, s kissé megszórhatjuk porcukorral, de lekvárral is nagyon finom tud lenni.

Kész is a szirnyiki, jó étvágyat kívánunk hozzá!

[sc name=”facebook” ]

Éva Benke

Recent Posts

Miért alszol rosszul nyáron – és mit tehetsz ellene már ma este?

Ismerős az érzés: az ágyban fekszel, az óra éjfél utánra jár, te mégis ide-oda forgolódsz,…

9 óra ago

A rizs ezer arca: egy alapanyag, számtalan lehetőség

Kevés olyan alapanyag létezik, amely annyira univerzális lenne, mint a rizs. Szinte minden kontinens konyhájában…

15 óra ago

Mexikói street corn rizssaláta, ami olyan, mint egy nyári este valahol egy forró, zajos utcán

Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…

4 hét ago

Miso vaj, amitől még egy szelet pirítós is luxus vacsorának érződik

Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…

4 hét ago

Ázsiai pulykahúsgolyók, amik után a sima fasírt hirtelen nagyon unalmasnak tűnik

Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…

4 hét ago

Krémes mexikói zöld spagetti, ami után a sima paradicsomos tészta hirtelen unalmasnak tűnik

Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…

1 hónap ago