A kiegyensúlyozott reggeli nemcsak finom és laktató, de fontos eleme a megfelelő napi rostbevitelnek, ami támogatja az emésztőrendszer egészségét és csökkentheti a krónikus betegségek kialakulásának esélyét. Ennek ellenére sem a magyar felnőttek, sem a gyerekek átlagos napi rostbevitele nem éri el a szakmai ajánlásoknak megfelelő mennyiséget. Március 7-e a gabonapehely világnapja, a dietetikusok pedig felhívják a figyelmet a teljes értékű gabonából készült termékek fogyasztásának előnyeire, mindemellett pedig tanácsokkal látnak el a teljes napi étrend rostdúsabbá tételére.
A magyar lakosság élelmirost-bevitele jóval elmarad a szakmai ajánlásoktól, melyek szerint a felnőtteknek naponta minimum 25–30 gramm rostot kellene elfogyasztaniuk. A helytelen táplálkozási szokások már gyerekkorban megjelennek, a Nestlé Hungária országos, reprezentatív kutatása szerint ugyanis a kisiskolások közel harmadának a rostbevitele az ajánlás 70 százalékát sem éri el. A felmérésben résztvevő gyerekek mindössze 43 százaléka fogyaszt teljes értékű gabonát, a gyümölcs- és zöldségbevitelük pedig alig több, mint a napi 400 grammos ajánlás fele.[1]
„Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a megfelelő mennyiségű rostbevitel minden életkorban nélkülözhetetlen az egészség megőrzése szempontjából, hiszen szerepet játszik a bélflóra épségének, egyensúlyának megőrzésében. Valamint javítja az emésztést, fokozza a telítettségérzést, lassítja a szénhidrátok felszívódását (ezáltal segítve az egyenletes vércukorszint kialakítását), és hozzájárulhat az egészséges testtömeg fenntartásához, eléréséhez – sorolja a rostok pozitív hatásait a Nestlé Hungária dietetikusa, Sárga Diána. A szakember hozzáteszi: A jótékony hatások mellett az elegendő mennyiségű rost csökkenti az olyan betegségek kialakulásának kockázatát, mint a székrekedés, az elhízás, a 2-es típusú cukorbetegség, a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a vastagbélrák.”
A kiegyensúlyozott táplálkozás a tudatos vásárlói döntésekkel kezdődik
„A helyes rostbevitel egyáltalán nem ördöngösség, hiszen már az is rengeteget számít a napi célmennyiség elérése szempontjából, ha a reggelinket rostdúsan készítjük el” – magyarázza a dietetikus.
Egy rostdús reggeliötletről, a napi rostbevitelről és a különböző termékek rosttartalmáról szóló infografikák ide kattintva érhetők el.
Az első lépés tehát egy jó reggeli, ugyanakkor – a változatosság elvét tartva szem előtt – nem árt a nap többi étkezését is egy kis tudatosággal megtervezni.
Érdemes megtekinteni a különböző termékek csomagolásán található tápértékadatokat, és a rosttartalmat is figyelembe venni a napi menü összeállításakor. Például a Nestlé gabonapelyhek első számú összetevője a teljes értékű gabona, amely jelentősen hozzájárul a megfelelő rostbevitelhez, ezáltal egy kiegyensúlyozott reggeli része lehet, akárcsak a természetes cikóriatartalmú Ricoré, ami kisétkezéshez is ideális választás. A Garden Gourmet termékek fehérjében is gazdag növényi alapú finomságok, melyek főétkezésekkor kínálnak egyszerű megoldást a napi rostbeviteli cél eléréséhez.
„Több-kevesebb élelmi rostot szinte minden növényi alapanyag tartalmaz, így a változatosság és a rendszeresség a legjobb stratégia a rostdús táplálkozás felé vezető úton – javasolja Szűcs Zsuzsanna, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke. – A zöldségek, a gyümölcsök, a hüvelyesek, a teljes értékű gabonafélék, valamint a diófélék és olajos magvak kombinálásával könnyen hozzájuthatunk a felnőttek számára ajánlott napi legalább 25–30 gramm rosthoz. Mivel sokféle rostforrás áll rendelkezésre, ez egyáltalán nem lehetetlen feladat.”
A rostban gazdag étrend a megfelelő bélműködés alapja
A táplálkozástudomány régóta kutatja az élelmi rostok szerepét az emésztés egészségében. Ma már bizonyított, hogy a vízoldékony rostok fogyasztása természetes és tartós táplálkozási megoldást nyújt emésztőrendszeri panaszok esetén is. A100%-ban növényi eredetű rostkészítmény, az OptiFibre®* az egyedüli összetevőjét képező vízoldékony, részben hidrolizált guargumirostnak köszönhetően természetes megoldást nyújt bélmotilitási zavarok (székrekedés, hasmenés, IBS) diétás ellátásában és a bélflóra egyensúlyának helyreállításában.
*OptiFibre® speciális gyógyászati célra szánt élelmiszer. Fontos figyelmeztetés: orvosi ellenőrzés mellett alkalmazható. Gyermekeknek 3 éves kortól adható. Kizárólagos tápanyagforrásként nem alkalmazható. www.optifibre.hu
Egy nyári nap, amikor a hőség már elviselhetetlen, egy görögdinnyés smoothie tökéletes választás. Ahogy a…
Egy forró nyári délutánon, amikor a nap perzseli a bőrt és az ember csak egy…
Egyszer volt, hol nem volt, egy kis magyar faluban élt egy fiatal lány, Lili, aki…
Az ALDI Magyarország ebben az évben még több értékesítési lehetőséget biztosít a magyar termelőknek. A…
Ez a sajtos ropogós recept mindig nagy sikert arat a baráti összejöveteleinken. Egy alkalommal, amikor…
Ez a zöldséges quiche recept mindig nagy sikert arat, amikor a családot szeretném elkápráztatni egy…