Diéta & Egészség

Ezekre figyelj oda, ha a padlizsánkrémet készíted

Erdélyben kóstoltunk először a padlizsánkrém mennyei ízét, onnantól kezdve pedig örök szerelem szövődött köztünk és a püspöklila gyümölcs között. 

Ahhoz kétség sem férhet, hogy a a legkedveltebb padlizsánból készült étel a padlizsánkrém, lehet éppen azért, mert ehhez még főzni sem kell tudni. A bolgárok kjopulu néven készítik, az arab országokban baba ghanoush-ként ismerik, idehaza pedig talán a legismertebb a román, erdélyi vinetta, illetve zakuszka – ez utóbbihoz a padlizsán mellé darált paradicsom, sült paprika és nagyszemű bab is társul.

Népszerűségét nem a véletlennek köszönheti, ugyanis a padlizsánkrém igazán isteni pirítósra kenve, de egy-két dolgot tartsunk szem előtt mielőtt nekifognánk a készítésének. Első és legfontosabb a padlizsán minősége: csak olyan padlizsánt vásároljunk, amelynek szép fényes a héja, és ha ujjunkkal benyomjuk, akkor nem marad mélyedés a helyén – ebből lesz ugyanis igazán finom a krémünk.

Ha egészben sütjük, akkor mindenképpen szurkáljuk meg egy favillával, mert különben szétrepedhet, felrobbanhat. A fém eszközök használata elszínezi a padlizsánt, ezért sem ajánljuk, hogy ezzel próbálkozzatok, de ha nincs fa, a kerámiabevonatú kés például már használható.

Forrás: Snap-ed

Hozzávalók

  • 3-4 db padlizsán
  • őrölt bors
  • 1/2 dl olívaolaj
  • 3 ek majonéz
  • 4-5 gerezd fokhagyma
  • 1 tk balzsamecet
  • 1/4 db vöröshagyma

 

A padlizsánokat megmossuk, és egészben sütőlapra tesszük őket. 180 fokon 30 percig sütjük, majd megfordítjuk, és további 30 percig sütjük. Ezután lehúzzuk a héjukat, a húst turmixgépbe tesszük.

Megsózzuk, megborsozzuk, hozzáadjuk a olívaolajat, a majonézt, a megtisztított és félbevágott fokhagymát, a balzsamecetet és a finomra vágott vöröshagymát. Krémesre turmixoljuk, és a padlizsánkrémet pirítóssal tálaljuk.

Jó étvágyat kívánunk hozzá.

Éva Benke

Recent Posts

Mexikói street corn rizssaláta, ami olyan, mint egy nyári este valahol egy forró, zajos utcán

Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…

3 hét ago

Miso vaj, amitől még egy szelet pirítós is luxus vacsorának érződik

Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…

3 hét ago

Ázsiai pulykahúsgolyók, amik után a sima fasírt hirtelen nagyon unalmasnak tűnik

Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…

4 hét ago

Krémes mexikói zöld spagetti, ami után a sima paradicsomos tészta hirtelen unalmasnak tűnik

Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…

4 hét ago

Citromos habcsókos pite – az a desszert, amit egyszer meg kell csinálnod

Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…

1 hónap ago

Dirty margarita – a koktél, ami megváltoztatja a véleményed az olíváról

Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…

1 hónap ago