Sokan hallottak már a kapribogyóról, talán kóstolták is, de vajon tudjuk-e pontosan, hogy mi az? Tegyünk tisztába egy két dolgot vele kapcsolatban!
A kapribogyó hazánkban még kevésbé ismert, de egyes hazai konyhákban is kezd azért elő-előbukkani. És, hogy mi is pontosan? Nos, a capri bogyó nem más, mint a mediterrán capri cserje virágbimbója. A ki nem nyílott bimbók kora reggel szedhetők május végétől október elejéig. Rózsaszínes virágai reggel nyílnak, délre pedig el is hervadnak.
Az elnevezéssel ellentétben nem a cserje bogyóját, hanem a virágbimbóját fogyasztjuk, elsősorban ecetben, sóban vagy olajban tartósított formában. Napjainkban, főleg Dél-Franciaországban, Görögországban, Olaszországban és Spanyolországban termesztik, innen kerül ki az export nagy része.
Halakhoz, húsokhoz és mártásokhoz keverve szokás elsősorban fogyasztani. Bizonyos területeken a levelét is hasznosítják salátákhoz, főzéshez vagy sajtok készítéséhez. Borsos ára minden bizonnyal a kézzel való szüretelés miatt lehetséges, hiszen a kapri cserje friss rügye csak időigényesen és nagy odafigyeléssel, kézi szedéssel gyűjthető össze.
Ha vásárolunk a boltban, a kapribogyós üveget felbontás után mindenképpen a hűtőben tartsuk, mivel könnyen romlandó. Szerintünk különleges íze miatt semmiképpen ne hanyagoljátok a konyhából, segítségével feldobhatjuk ételeink ízvilágát.
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…