A zöldségfasírtok egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, nem is véletlen hiszen finomak és egészségesek, ami lássuk be, elég jó párosítás manapság. A céklafasírt gyönyörű színével pedig egyből a kedvencükké vált.

A céklafasírt remek választás fogyókúrázóknak is, hiszen lényegesen kevesebb kalóriát tartalmaz, mint a húsos variáció. Ha tepsiben készítjük el még egészségesebb lesz, hiszen nem kell töménytelen mennyiségű olajat használni a kisütéséhez – bár igaz, ami igaz, mi most olajban sütöttük ki a gombóckákat.

Egyébként pedig egy remekül variálható étel, hiszen főzelékekhez, mártogatósként vagy krumpli mellé is remek választás.

Hozzávalók

20 dkg cékla
3 gerezd fokhagyma
2 db tojás
3 evőkanál zabpehely
3 evőkanál zabpehelyliszt
1 mokkáskanál majoránna
1 mokkáskanál oregáno
1 mokkáskanál bazsalikom
ízlés szerint só
ízlés szerint bors
Az édesburgonyát és a céklát, fokhagymát megtisztítjuk. Apró lyukú reszelőn lereszeljük őket. Egy kicsit kinyomkodjuk a levét.
Hozzáadjuk a tojásokat. Beletesszük a zabpelyhet, és a zabpehelylisztet.
Hozzáadjuk a majoránnát, bazsalikomot, oregánót, megszórjuk borssal, és ízlés szerint sózzuk.  Összegyúrjuk, ha szükséges, még egy kis zabpehelylisztet adunk hozzá, hogy jól formázható legyen az állaga.
Pár perc állás után, apró kis gombócokat formázunk belőle és zabpehelylisztben megforgatjuk őket.
Forró olajban mindkét oldalát átsütjük.
Papírszalvéta szedjük, hogy a felesleges zsiradékot felszívja.
Jó étvágyat kívánunk hozzá.

Borítókép forrása: Mindmegette

Éva Benke

Recent Posts

Miért alszol rosszul nyáron – és mit tehetsz ellene már ma este?

Ismerős az érzés: az ágyban fekszel, az óra éjfél utánra jár, te mégis ide-oda forgolódsz,…

14 óra ago

A rizs ezer arca: egy alapanyag, számtalan lehetőség

Kevés olyan alapanyag létezik, amely annyira univerzális lenne, mint a rizs. Szinte minden kontinens konyhájában…

19 óra ago

Mexikói street corn rizssaláta, ami olyan, mint egy nyári este valahol egy forró, zajos utcán

Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…

4 hét ago

Miso vaj, amitől még egy szelet pirítós is luxus vacsorának érződik

Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…

4 hét ago

Ázsiai pulykahúsgolyók, amik után a sima fasírt hirtelen nagyon unalmasnak tűnik

Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…

4 hét ago

Krémes mexikói zöld spagetti, ami után a sima paradicsomos tészta hirtelen unalmasnak tűnik

Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…

1 hónap ago