Diéta & Egészség

Céklakrém: bíborvörös zöldség kenyérre kenve

A céklakrém intenzív színe párját ritkítja: a bíborvörös szendvicskrém nem csak kinézete, de íze miatt is okkal kerül a tányérunkra, ám nagyon nem mindegy mivel ízesítjük. 

A cékla nem csak savanyúságként jó, de nem ám: meg is süthetjük, készíthetünk belőle süteményt, de még krémet is, amelyet pirítósra kenve tálalhatunk.

A zöldség nem mellesleg antioxidánsokban is nagyon gazdag, ezt egyébként mélyvörös színe is mutatja. Testünk egyik nagy méregtelenítő szervére, a májra is jótékonyan hat, emellett pedig még nagyon jó vértisztító is.

Forrás: Pinterest

Hozzávalók

1 közepes db cékla
15 dkg feta sajt
1 kis fej vöröshagyma
2 dl tejföl (vagy natúr joghurt)
1 gerezd fokhagyma (esetleg)
1 kávéskanál köménymag

A céklát vagy vízben megfőzzük, vagy párolóban puhára pároljuk, majd apró lyukú reszelőn lereszeljük.

Főzés helyett süthetjük is: ebben az estben a megmosott céklagumókat a nagyságuktól függően kettő vagy négy részre kell vágni, elrendezni egy sütőpapírral bélelt tepsiben, majd 180 fokon körülbelül egy óra alatt ruhára sütni. Még melegen megpucolhatjuk, majd felvághatjuk kisebb darabokra, és egy botmixerrel összepürésítjük.

A fetát villával összenyomkodjuk, és a joghurttal összekeverjük.

A hagymát szintén lereszeljük, és a céklához adjuk.

A céklát a fetás joghurttal összekeverjük, és egy kis köménnyel fűszerezzük. A céklakrém pirítósra kenve a legfinomabb, de mártogatósként is remek.

[sc name=”facebook” ]

Éva Benke

Recent Posts

Több mint fűszer – hogyan segítheti a kurkuma az immunrendszer természetes védelmét?

A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…

2 hét ago

Így lesz stresszmentes a karácsonyod: ünnepi ételek, amiket már most lefagyaszthatsz

A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…

3 hét ago

A Merry Little Ex-mas – a Netflix új karácsonyi filmje annyira rossz, hogy az már jó

Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…

3 hét ago

Az egészség íze és az online gyógyszerrendelés előnyei

Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…

4 hét ago

A tenger sója a ginben – megérkezett a Monkey 47 Distiller’s Cut 2025

Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…

4 hét ago

Mi a tökéletesen sült csirke titka? A Blaha Chicken Tenders most elárulja

Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…

4 hét ago