Diéta & Egészség

Csőben sült sajtos-tejfölös zöldbab

A csőben sült zöldbab köretként, de akár önmagában is kiváló, ráadásul az elkészítése sem igényel különösebb konyhai tapasztalatot. 

A tésztás fogások mellett a csőben sült ételek is nagy kedvenceink, hiszen viszonylag kevés előkészülettel ízletes és laktató ételt készíthetünk. A csőben sült zöldbab talán kevésbé népszerű, mint krumplival és karfiollal készült társai, ettől függetlenül feltétlenül érdemes neki adni egy esélyt, a zöldbab ugyanis nem csak finom, de az egyik legértékesebb növényi fehérjeforrás is, amely nagy mennyiségben tartalmaz A-, B1-, B2-, B9-, C- és K-vitamint, továbbá mangánban, magnéziumban, kalciumban, káliumban, foszforban és szelénben is bővelkedik.

Csőben sült zöldbab

  • 50 dkg zöldbab
  • 3 db tojás
  • 6 dl tejföl
  • 1 teáskanál liszt
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 1 csokor kapor
  • 5 dkg vaj
  • őrölt bors
  • 1 evőkanál ételízesítő
  • 10 dkg sajt

A zöldbabok szárait levágjuk, majd feltesszük annyi vízben, hogy ellepje. Hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát, az ételízesítőt és 1 teáskanál sót, majd 10-15 perc alatt roppanósra főzzük. Ezután leszűrjük, lecsepegtetjük.

A tojásokat simára felverjük az apróra vágott kaporral, a liszttel, ízlés szerint sóval és őrölt borssal.

Az alaposan lecsepegtetett zöldbabot vajjal kikent hőálló tálba szórjuk. Ráöntjük a tojásos-keveréket, ráhalmozzuk a tejfölt, majd megszórjuk bőségesen reszelt sajttal.

180 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt megsütjük. Jó étvágyat kívánunk hozzá!

[sc name=”facebook” ][/sc]

Éva Benke

Recent Posts

Mexikói street corn rizssaláta, ami olyan, mint egy nyári este valahol egy forró, zajos utcán

Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…

3 hét ago

Miso vaj, amitől még egy szelet pirítós is luxus vacsorának érződik

Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…

3 hét ago

Ázsiai pulykahúsgolyók, amik után a sima fasírt hirtelen nagyon unalmasnak tűnik

Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…

4 hét ago

Krémes mexikói zöld spagetti, ami után a sima paradicsomos tészta hirtelen unalmasnak tűnik

Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…

4 hét ago

Citromos habcsókos pite – az a desszert, amit egyszer meg kell csinálnod

Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…

1 hónap ago

Dirty margarita – a koktél, ami megváltoztatja a véleményed az olíváról

Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…

1 hónap ago