sült körte
Fotó: Taste

Néha a legegyszerűbb ételek a legjobbak: a sült mézes körte illatával és ízével egyszerűen lehetetlen betelni, és bár önmagukban is tökéletesek, de egy kevés mézzel és némi fűszerrel isteni édességet is készíthetünk. 

Szerencsére kevés alapanyagból és macera nélkül is készülhet ellenállhatatlan desszert, amit pillanatok alatt otthon is könnyedén összedobhatsz. Az egészben sült mézes körte az egyik legegyszerűbb édesség, ami létezik, mégis olyan finom és összetett ízvilággal bír, hogy igazán kár lenne nem kipróbálni.

A körtéket melegen érdemes tálalni, és ha szeretitek a jeges finomságot (legyen az fagylalt, parfé vagy sörbet), akkor abból is tegyetek mellé a tányérra.

Egészben sült mézes körte

2 körte
1 teáskanál vaj
1 evőkanál méz
őrölt fahéj
1 tk vaníliakivonat

A sütőt 200 fokra előmelegítjük.

A körtéket megtisztítjuk, majd kettévágjuk őket. Aki szeretné, meghámozhatja a gyümölcsöket, de ez nem szükséges.

A mézet, a vaníliakivonatot és a fahéjat alaposan összekeverjük egy kis tálkában.

A körtéket jénaiba helyezzük, megkenegetjük a mézes fahéjas szósszal, majd betesszük őket a sütőbe. 20-30 percig sütjük, míg puhák és karamellizáltak nem lesznek.

Melegen tálaljuk. Önmagában, de valamilyen jeges finomság mellé is isteni (például a vaníliafagyi különösen jól passzol hozzá). Jó étvágyat kívánunk!

[sc name=”facebook” ][/sc]

author avatar
Éva Benke
Hirdetés: