Diéta & Egészség

Málnakrémleves főzés nélkül

Nyáron kevés jobb dolgot tudunk elképzelni a hideg gyümölcsleveseknél, pláne ha még főzni sem kell. A málnakrémleves pont ilyen, hiszen mindössze 5 perc alatt kész. 

Amikor a málnának szezonja van legszívesebben reggel, délben és este is azt ennénk. A málna egyébként nagyon egészséges, kár lenne hagyni, hogy a főzés során elveszítse hasznos tápanyagait, így a legjobb, ha turmixoljuk és semmi baja nem esik a vitaminoknak.

A finom és egészséges málnából percek alatt kész a krémleves, amelyet joghurttal és tejszínnel is sűríthetünk. Szerintünk jól behűtve az igaz, így fogyasztás előtt érdemes egy-két órát a hűtőben hagyni. Ha pedig egy kissé extrább és laktatóbb fogásra vágyunk tálaljuk túrógombócokkal.

Édes, de mellette kissé fanyar, csodálatos nyári fogás.

Hozzávalók

30 dkg málna
4 dl tej
2 dl tejszín
2-3 evőkanál cukor

A málnát tegyük egy lábosba, öntsük rá a tejet és adjuk hozzá a cukrot. Egy botmixerrel turmixoljuk össze. Nem baj, ha kissé darabos, attól függően, hogy ki, hogy szereti úgy krémesítse. Ha kész, adjuk hozzá a tejszínt, keverjük össze.

Ha minden hozzávalót a hűtőből veszünk elő, akkor arra sem kell várnunk, hogy a leves lehűljön.

Ha néhány menta levelet is a levesbe teszünk, még frissítőbb lesz a málnakrémleves íze.

Borítókép forrása: cookpad

Éva Benke

Recent Posts

Az 5 legegészségesebb sajt – amit dietetikusok is nyugodtan ajánlanak

A sajt és az egészség nem mindig szerepel ugyanabban a mondatban. Sokan automatikusan a zsírt,…

7 óra ago

Rumos morzsás sütemény – az a süti, amitől az egész ház isteni illatban fürdik majd

Elkészítési idő: 20 perc | Sütési idő: 50–55 perc | Hűlési idő: kb. 45 perc…

20 óra ago

60 év után megújul a Gatorade – kevesebb cukor, új termékek és új célcsoport

A Gatorade neve hat évtizede szinte szinonimája a sportitalnak. Az élénksárga, narancs és kék flakonok…

1 nap ago

Görög joghurt vagy cottage cheese? Melyik tartalmaz több fehérjét – és melyiket mikor érdemes választani?

A fehérje az egyik legtöbbet emlegetett tápanyag lett az utóbbi években – és joggal. Nem…

2 nap ago

Tojás vagy smoothie? Melyik a jobb reggeli – és kinek?

A reggeli az az étkezés, amelyről a legtöbb vita folyik. Egyék, ne egyék az ember…

2 nap ago

Epres shortcake – a nyár legjobb desszertje házilag

Elkészítési idő: 20 perc | Sütési idő: 20 perc | Adag: 6 személy Van egy…

3 nap ago