Forrás: Delish
Egy finom görög saláta annyira hűsítő, hogy mi szívünk szerint minden nap ezt ennénk a nyári melegben. Persze nagyon nem mindegy, hogyan készítjük.
A görög saláta egyik legfontosabb kelléke a paradicsom: nagyon fontos, hogy édes, érett egyedeket válasszunk, ugyanis ettől lesz igazán zamatos a salátánk, sőt azt sem árt tudni, hogy minél többféle parit használunk, annál finomabb a végeredmény.
Fontos figyelnünk a hagymamennyiségre, ha ugyanis finom salátát szeretnénk készíteni – márpedig nyilván ilyet szeretnénk – a hatalmas hagymadarabok nemcsak látványban rombolóak, de az ízek összhangján is sokat rontanak.[tds_note] A hagyma tehát elengedhetetlen kellék, de inkább vágjuk apróra, majd öntözzük meg ecet és olívaolaj keverékével, ettől ugyanis veszít a hagyma a tolakodó ízéből. [/tds_note]
A lilahagymát apróra vágjuk, és megöntözzük az ecet, és az olaj felének a keverékével. Hagyjuk állni 20 percig, hogy összeérjenek az ízek.
Közben felvágjuk a többi zöldséget kényelmesen bekapható falatokra. A fetát ízlés szerint kockázhatjuk, vagy morzsolhatjuk, én az utóbbiban hiszek: kell az íze a kompozícióba.
Végül a hozzávalókat összekeverjük, még egy kicsit hagyjuk állni a hűtőben, és kész is van.
Forrás: Só és bors
[sc name=”facebook” ]
Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…
Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…
Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…
Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…
Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…
Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…