Fotó: BBC
A gyömbéres-mézes sült répa igazi csemege: kiváló köret húsok mellé, de önmagában elfalatozva is nagyon ízletes.
A sárgarépa rendkívül változatosan felhasználható alapanyag, tehetjük levesbe, mártásba, salátába, süteménybe, készülhet belőle krémleves, mártogatós és köret is. A narancssárga gyökérzöldség egyik legegyszerűbb és legfinomabb felhasználási módja a sütőben készült fűszeres verzió: elég csak megtisztítani a répát, kedvünk szerint fűszerezni, majd semmi más dolgunk nincs, csupán a jénait/tepsit betolni a 180 fokra előmelegített sütőbe, és hagyni hogy készre süljön a finomság.
A közelgő ünnepekre gondolva karácsonyi, melengető fűszerekkel dobtuk fel a zsenge répákat.
A sárgarépát megpucoljuk, a nagyobb darabokat felvágjuk három-négy centis hasábokra.
Mézet csorgatunk rá, megszórjuk az őrölt gyömbérrel, ízlés szerint sóval és borssal. Kettévágjuk a narancsot, majd ráfacsarjuk a levét. 15 percig állni hagyjuk a répákat a mézes-gyömbéres-narancsos pácban.
Egy sütőpapírral kibélelt tepsibe felsorakoztatjuk a répákat, majd 180 fokra előmelegített tepsibe toljuk, és 20-30 perc alatt készre sütjük a répákat. Önmagában is nagyon finom, húsok mellé, köretként is kínálhatod, vagy akár mártogatóst is készíthetsz hozzá. Jó étvágyat kívánunk hozzá!
[sc name=”facebook” ][/sc]
Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…
Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…
A sajt és az egészség nem mindig szerepel ugyanabban a mondatban. Sokan automatikusan a zsírt,…
Elkészítési idő: 20 perc | Sütési idő: 50–55 perc | Hűlési idő: kb. 45 perc…
A Gatorade neve hat évtizede szinte szinonimája a sportitalnak. Az élénksárga, narancs és kék flakonok…
A fehérje az egyik legtöbbet emlegetett tápanyag lett az utóbbi években – és joggal. Nem…