Már rég áhítoztunk a hagyományos, békebeli sóskaleves ízére, úgyhogy éppen itt volt az ideje, hogy engedjünk a kísértésnek, és elkészítsük. A leves szerintünk nagyon finom – természetesen annak, aki szereti a sóskát.
A sóska savanykás ízvilága már gyerekként is magával ragadott minket, a spenóttal ellentétben ugyanis kifejezetten kedveltük. Érdemes is gyakran fogyasztani, ugyanis a sóska egy tápanyagokban bővelkedő növény, amelyet sokféleképpen lehet a konyhában is hasznosítani.
Van aki magában is szereti a savanykás leveket, de tehetjük salátákba nyersen, főzhetünk bele főzeléket, mártásokat, vagy készíthetjük levesként – éppen, ahogyan mi is tettük. A sóskaleves egyaránt jól esik hidegen és melegen is, ha szeretnénk tejföllel is kínálhatjuk.
Ha jól összeesett, akkor a liszttel megszórjuk, egy kicsit átforgatjuk, amikor pötyögni kezd, 1 liternyi vizet öntünk rá, majd összeturmixoljuk, átszűrjük, visszatesszük főni, sózzuk, édesítjük és még annyi vizet adunk hozzá, hogy se sűrű, se híg ne legyen.
Felfőzzük, megkeverjük, hozzáadjuk a tejet, felütjük a tojásokat, villával kicsit összekeverjük, vagy egyben belecsorgatjuk a levesbe.
2 percig főzzük és már kész is.
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…