Forrás: Cayman Restaurant
Ebben a tikkasztó hőségben igazán jól esik egy hűsítő gyümölcsleves, ezúttal pedig a savanykás erdei gyümölcsökre esett a választásunk, hiszen annyira guszta a belőlük készült leves, hogy már csak a látvány miatt is megér egy próbát.
Ahány ház, annyi gyümölcsleves, hiszen tényleg csak a fantáziánk szab határt a receptjének: lehet csak meggyből készíteni, lehet vegyes gyümölcsökből, csinálhatjuk tejszínnel megfőzve vagy szimplán csak turmixolva.
Nekünk az erdei gyümölcsök különösen a szívünk csücskei, hiszen azon túl, hogy nagyon finomak, még elképesztően egészségesek is, mindenekfelett azért is, mert bőséges antioxidáns-források. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy igazán kár lenne, ha a főzés során elvesznének belőlük az értékes tápanyagok, így mi csak turmixolva, hidegen készítettünk belőle ínycsiklandó levest.
Az a lényeg, hogy amikor készítitek a levest, figyeljetek oda a mennyiségre, ugyanis nekünk annyira bejött, hogy óránként rájártunk a hűtőben.
A kiolvadt gyümölcs levét, a konzervből a cukros levet, a narancs levet és a tejszínt összeöntjük. Hozzáadjuk a vaníliás cukrot vagy a mézet és a fél citrom levét.
A tejszínes keveréket turmixgéppel összekeverjük.
Beletesszük a gyümölcsöket.
Teatojásban a levesbe tesszük a szegfűszegeket.
Hűtőbe tesszük, akár azonnal is fogyasztható, de egy éjszaka állás után szerintünk még finomabb lesz. Tálaláskor akár egy gombóc vanília fagyit is tehetünk a tányérba vagy tejszínhabbal is díszíthetjük a tetejét.
Igazán finom és hűsítő a nagy melegben az erdei gyümölcsleves, jó étvágyat kívánunk hozzá.
Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…
Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…
Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…
Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…
Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…
Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…