juhtúrós palacsinta
Forrás: Varázslat fakanállal

Nagyon sokféle palacsintából válogathatunk: lehet például lekváros, fahéjas, nutellás, húsos vagy éppen juhtúrós palacsinta. Mi ez utóbbival birkóztunk most meg. 

A juhtúró tökéletes párosítása a kapor, amellyel a palacsintában is remek összhangot alkotnak. Mi egyébként is nagy fanatikusai vagyunk a juhtúró karakteres ízének, ha pedig marad ki egy kevés, tejföllel elkeverjük, és palacsinta tölteléket készítünk belőle.

A jó kis langyos, juhtúrós palacsinta mellől egyáltalán nem hiányzik a hús, így szerintünk teljesen felesleges bármiféle egyéb összetevővel traktálni ezt az önmagában is ínycsiklandó palacsintát, maximum ha nagyon szeretnénk,egy kis szalonnapörccel egészítsük ki.

Hozzávalók

70 dkg juhtúró,
5,5 dl tej,
1 kg liszt,
2 evőkanál cukor,
3 dkg élesztő,
1 teáskanál só,
5 evőkanál étolaj,
2 tojás,
2 csokor kapor

Két deci langyos tejbe cukrot szórunk, majd belemorzsoljuk az élesztőt, és kelni hagyjuk. A lisztet megszitáljuk, elkeverünk benne egy kis sót, két tojást és öt evőkanál étolajat. A közepébe kis mélyedést nyomunk, ebbe öntjük a megkelt élesztőt. Ezzel, és a maradék tejjel rugalmas tésztát dagasztunk.

Amikor már szép tiszta a tálunk, és a palacsinta alapunk is kisimult, liszttel megszórjuk, és konyharuhával letakarva félretesszük kelni.

Közben a juhtúrót áttörjük, a kaprot apróra vágjuk és az egészet krémesre összekeverjük. Ez lesz a töltelék.

A megkelt tésztát lisztezett deszkán rúd alakúra formázzuk, ezt 18 részre felvágjuk, és egyenként kicipózzuk.

Mindegyiket vékonyra kisodorjuk, majd egy-egy evőkanálnyi tölteléket szétnyomkodunk a közepükön.

A palacsintákat felhajtjuk, kicsit összenyomjuk, majd újra elsodorjuk. Vigyázzunk, nehogy a tölteléket kinyomjuk belőle. A liszttel is óvatosan bánjunk, csak annyit használjunk, amennyi feltétlen szükséges.

Ezeket a töltött palacsintákat bőven olajozott serpenyőben aranyló pirosra megsütjük.

[sc name=”facebook” ]

author avatar
Éva Benke
Hirdetés: