Fotó: The Sophisticated Caveman
A torma legalább annyira hozzátartozik a húsvéthoz, mint a tojás és a sonka, ám a megszokott ételek helyett ezúttal egy különlegesebb fogás, a céklás-tormás saláta kerül nálunk terítékre.
A húsvéti ünnepi asztalon a jó sok sonka és kalács mellett ott kell lennie az orrfacsaróan csípős, könnyfakasztó tormának is, amit – valljuk be – legtöbbször csak ecetesen falatozunk füstölt sonka mellé vagy gépsonkába tekerve. Persze így is nagyon finom, ám ez távolról sem jelenti azt, hogy csupán így fogyaszthatjuk a fűszer mellett gyógynövényként is remekül használható gyökérzöldséget.
A céklákat alaposan megmossuk, majd hideg vízben feltesszük főni. Ha elkészültek, hideg vízbe tesszük, majd megpucoljuk (a héj könnyen ledörcsölhető).
Olaj nélküli serpenyőben a köményeket egy kicsit felmelegítjük, majd mozsárban megtörjük.
A tejfölhöz hozzáadjuk a reszelt tormát, majd az ecetet, és az egészet jól elkeverjük. Végén ízlés szerint megsózzuk.
A felszeletelt, kockára vágott céklákat a tejfölös keverékbe forgatjuk, és állni hagyjuk legalább egy órát, de érdemes lehet egy napot is adni neki, hogy az ízek még jobban összeérjenek.
A céklás-tormás saláta savanykás, kovászos kenyérre kenve kiváló, de természetesen füstölt hús mellé is mennyei csemege. Jó étvágyat kívánunk hozzá!
[sc name=”facebook” ]
Minden út Rómába vezet – vagy épp itthon Budapestre. Legalábbis ez az élménye sokunknak. A…
A bőrápolás és az esztétikai kezelések világa az elmúlt években jelentős változáson ment keresztül. A…
Van az a vacsora, ami már az első falatnál eléri, hogy mindenki elcsendesedjen az asztalnál.…
Van valami varázslatos a frissen sült gofriban. A konyhát betölti az illat, a gofrisütőből aranybarnán…
Van az a pillanat, amikor a konyhában állsz, és pontosan tudod, hogy valami édes fog…
Van az a vendégváró falat, ami minden alkalommal eltűnik a tálról. Húsvétkor. Családi ebédnél. Egy hétvégi…