Vegáknak

Húsvétváró recept: pikáns tojáskrém tormával

A tormás tojáskrém elkészítése egyszerű feladat: csupán össze kell kutyulni a hozzávalókat, a kész krémet kicsit lehűteni és már fogyaszthatjuk is a mennyei szendvicskrémet friss, ropogós kenyérre kenve. 

A menzáról ismert tojáskrém bár önmagában is nagyon ízletes, mivel közeleg a húsvét, arra gondoltuk, hogy egy kevés tormával bolondítjuk meg a szokásos receptet. Nagyon egyszerű elkészíteni, reggelire, uzsira, de akár még egy könnyed vacsira is tökéletes választás.

Hozzávalók

5 tojás
5 dkg puha vaj
2 evőkanál tejföl
1 kiskanál dijoni mustár
2 tk ecetes torma
1 fej közepes lila hagyma (elhagyható)
ízlés szerint só
ízlés szerint bors

A tojást hideg sós vízben feltesszük, majd 10 perc alatt keményre főzzük. Míg főnek, a lilahagymát apróra vágjuk.

Amikor a tojások langyosra hűltek, leszedjük a héjukat,  megmossuk őket, majd a  fehérjét és a sárgáját külön választjuk.

A  tojássárgáját egy villa segítségével összetörjük, majd a vajjal habosra keverjük. Hozzáadjuk a tejfölt, a mustár, a tormát, sózzuk, borsozzuk, majd ezekkel is elkeverjük.

A tojásfehérjét egészen apró darabokra felaprítjuk, majd hozzákeverjük a lilahagymát. Végül az egészet összekeverjük a tojássárgájás krémmel.

A kész krémet hűtőbe tesszük, és lehetőség szerint egy órán át pihentetjük. Kész is a mennyei tormás tojáskrém, amelyet friss és puha rozskenyérrel érdemes tálalni Jó étvágyat kívánunk hozzá!

[sc name=”facebook” ]

Éva Benke

Recent Posts

Mexikói street corn rizssaláta, ami olyan, mint egy nyári este valahol egy forró, zajos utcán

Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…

3 hét ago

Miso vaj, amitől még egy szelet pirítós is luxus vacsorának érződik

Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…

3 hét ago

Ázsiai pulykahúsgolyók, amik után a sima fasírt hirtelen nagyon unalmasnak tűnik

Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…

4 hét ago

Krémes mexikói zöld spagetti, ami után a sima paradicsomos tészta hirtelen unalmasnak tűnik

Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…

4 hét ago

Citromos habcsókos pite – az a desszert, amit egyszer meg kell csinálnod

Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…

1 hónap ago

Dirty margarita – a koktél, ami megváltoztatja a véleményed az olíváról

Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…

1 hónap ago