Bár szeretjük a húst is, azért legtöbbször igyekszünk zöldségekből összeállítani a napi menüt. Most egy köleses brokkolifasírt receptet hoztunk, amit sajtszósszal öntöttünk nyakon.
A brokkoli szuper egészséges, ráadásul sokféleképpen is variálható. A köles pedig egy méltatlanul mellőzött gabonaféle, amely nemcsak olcsó, de szépítő hatása van.
Mi a brokkoli és a köles jótékony tulajdonságait gyúrtuk össze (szó szerint) egy fasírtgolyó formájában. Bár így is elég jól sikerültek szerintünk, azért egy kis sajtszósszal nyakon öntve még szaftosabbá tettük a végeredményt.
Ha tartalmasabb körettel tálaljuk, akkor lehet sült krumpli vagy tepsis krumpli is, mi most egy szuper zöldséges menüt akartunk, így párolt zöldségekkel készítettük el végül.
Köleses brokkolifasírthoz
A párolt brokkolit és a megfőtt kölest a tojásokkal, sóval, borssal összedolgozzuk.
Gombócokat formálunk, és zsemlemorzsában meghempergetjük.
Bő, forró zsiradékban megsütjük.
Sajtmártás zöldségekhez
A vajat megolvasztjuk, majd beleszórjuk a lisztet, és 1 percig együtt pirítjuk. Felöntjük a tejjel, sóval és borssal ízlés szerint fűszerezzük.
3 percig forraljuk, ekkor beleöntjük a reszelt sajtot, és még körülbelül 2 percig forraljuk.
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…