Diéta & Egészség

Laktató, selymes csicsókakrémleves

A csicsókakrémleves finom, gyorsan elkészíthető és egészséges fogás, ami jó szolgálatot tesz a rohanós hétköznapokon, amikor nem sok idő jut a főzésre. 

Csicsókából szinte bármit készíthetünk, legyen szó köretről, főzelékről, főételről vagy épp levesről. A csicsókakrémleves olyan tápláló, hogy önmagában is megállja a helyét, tele van káliummal, kalciummal, magnéziummal, foszforral és cinkkel, a vitaminok közül pedig C-, B1-, B2-vitaminnal.

A levest a tejszín lágyítja, az pedig már csak hab a tortán, hogy mindössze 30 perc alatt elkészül, így a rohanós hétköznapokon sem okozhat gondot az elkészítése.

Csicsókakrémleves

400 g csicsóka
1 db burgonya
2 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
6 gr vaj
500 ml víz
1 dl tejszín
2 tk keményítő
ízlés szerint

ízlés szerint bors (frissen őrölve)

A csicsókát meghámozzuk, majd folyó víz alatt körömkefével átdörzsöljük. A krumplit szintén meghámozzuk, megmossuk.

Vajon apróra vágott fokhagymát és vöröshagymát párolunk, majd beletesszük az összevágott csicsókát és a burgonyát, utána pedig felöntjük vízzel, és puhára főzzük.

Ha a csicsóka megfőtt, beleöntjük a tejszínt, majd botmixerrel pürésítjük. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.

A legvégén hozzáadjuk a vízzel kikevert keményítőt is. Folyamatosan kavargatva összefőzzük. Csicsókachip-szel vagy reszelt sajttal tálaljuk. Jó étvágyat kívánunk hozzá!

[sc name=”facebook” ][/sc]

Vajling

Recent Posts

Mexikói street corn rizssaláta, ami olyan, mint egy nyári este valahol egy forró, zajos utcán

Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…

4 hét ago

Miso vaj, amitől még egy szelet pirítós is luxus vacsorának érződik

Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…

4 hét ago

Ázsiai pulykahúsgolyók, amik után a sima fasírt hirtelen nagyon unalmasnak tűnik

Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…

4 hét ago

Krémes mexikói zöld spagetti, ami után a sima paradicsomos tészta hirtelen unalmasnak tűnik

Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…

4 hét ago

Citromos habcsókos pite – az a desszert, amit egyszer meg kell csinálnod

Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…

1 hónap ago

Dirty margarita – a koktél, ami megváltoztatja a véleményed az olíváról

Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…

2 hónap ago