Receptek

Birsalma krémleves bacon chipsszel

A birsalma kissé megosztó gyümölcs, vannak akik imádják, mások pedig ódzkodnak tőle: utóbbiaknak azonban egész biztos megváltozik a véleménye, ha elkészítik a birsalma krémleves receptjét. 

A birsalma krémleves akár desszertként is megvalósítható, ebben az esetben tejszínnel, vagy tejszínhabbal, fahéjjal és sok-sok szegfűszeggel érdemes megbolondítani. Mi egy kevésbé édes verziót mutatunk, amelyet bacon chipsszel, netalántán fetasajttal érdemes még különlegesebbé varázsolni.

Akit továbbra sem győztünk meg, érdemes tudnia, hogy a birsalmánál kevés egészségesebb étel létezik: ez a méltatlanul nélkülözött hazai gyümölcs valóságos rost-bomba, ami nagyban segíti az emésztőrendszer egészséges működését. Ha ez még nem volna elég, a birs rengeteg ásványi anyagot is tartalmaz (egyes források szerint megközelítőleg 25 félét, köztük vasat, foszfort, magnéziumot), de B-, E-, C- és P-vitamin tartalmára sem lehet panaszunk – ez utóbbit például azért érdemes fogyasztani, mert segíti a C-vitamin felszívódását, és megvédi az oxidációtól.

Forrás: Lazzaris

Hozzávalók

30 dkg csicsóka
40 dkg birs
7 dl csirke alaplé
só ízlés szerint
bors ízlés szerint
1 ek méz
1 ek vaj
1 dl fehérbor
5 dkg bacon

A csicsókát és a birsalmát megpucoljuk, kockákra vágjuk. A vajra dobjuk, majd a borral meglocsolva puhára pároljuk. Felengedjük a húslével, hozzáadjuk a mézet. Mikor felforrt, összeturmixoljuk. Megkóstoljuk, és ha kell, sózzuk, és alaposan megborsozzuk ízlés szerint.

A bacon-öket 4-5 db-ba vágjuk, ropogósra sütjük ugyanabban a serpenyőben. Külön tálkákban kínáljuk a leveshez.

[sc name=”facebook” ]

Éva Benke

Recent Posts

Mexikói street corn rizssaláta, ami olyan, mint egy nyári este valahol egy forró, zajos utcán

Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…

3 hét ago

Miso vaj, amitől még egy szelet pirítós is luxus vacsorának érződik

Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…

3 hét ago

Ázsiai pulykahúsgolyók, amik után a sima fasírt hirtelen nagyon unalmasnak tűnik

Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…

4 hét ago

Krémes mexikói zöld spagetti, ami után a sima paradicsomos tészta hirtelen unalmasnak tűnik

Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…

4 hét ago

Citromos habcsókos pite – az a desszert, amit egyszer meg kell csinálnod

Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…

1 hónap ago

Dirty margarita – a koktél, ami megváltoztatja a véleményed az olíváról

Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…

1 hónap ago