Szezonja van a kapornak, vettünk is egy jó nagy csokorral, és kapormártást varázsoltunk belőle.
Egy igazi, klasszikus kapormártás szerintünk bármit képes feldobni: halat, főtt húst, sülteket, de a zöldségfasírtokat is. Nem csak mártásként ízletes, de a kovászos uborkának, a túrónak, a tojásnak és különböző gombaféléknek is remek párja. Nem mellesleg mártogatósként is megállja a helyét, mi például szívesen tunkoljuk bele a répát vagy a zeller.
A kapor ráadásul nem csak a konyhában jön jól, de az egészségünknek is jót tesz: A-, B-, E-vitaminokban gazdag, és rengeteg ásványi anyagot tartalmaz, például kalciumot, vasat, rézt, magnéziumot és cinket. Sőt, még folsavakban is bővelkedik, antimikrobiális hatása pedig a fokhagymáéval vetekszik. Egy igazi vitaminbomba!
A hagymát apróra vágjuk, és kevés olajon üvegesre pároljuk.
A kaprot is apróra vágjuk és hozzáadjuk a hagymához, 1-2 percig pároljuk kis lángon, majd felöntjük 4-5 dl vízzel és fűszerezzük.
Amikor megfőtt a kapor (ez kb 30 perc) megcsináljuk a rántást, és berántjuk. Utána kevés tejföllel lágyítjuk, és teszünk hozzá 1 tk ecetet és ugyanannyi cukrot.
Borítókép forrása: Mindmegette
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…