Forrás: Art of Palate
Pöröltek és vadhúsok mellé ideális köret a krokett, bár mi annyira szeretjük a krumpliból készült finomságot, hogy magában is szívesen elrágcsáljuk.
A hagyományos krumpli krokett lényegében bármihez passzol: míg az almás verziót általában vadakhoz ajánlják, addig a sajtosat akár magában is fogyaszthatjuk, hiszen mártogatóssal kiegészítve önálló fogásként is remekül megállja a helyét.
Ezúttal a sajttal töltött verzió mellett döntöttünk: a ropogós külső és a nyúlós, meleg sajt annyira jó párost alkot együtt, hogy kevesen versenyezhetnek vele. Csupán annyira kell ügyelnünk, hogy ne lisztezzük túl a krumplit, mert akkor élvezhetetlen és fojtós lesz a tészta.
Mi trappistával készítettük, de mást sajttal – például mozzarellával vagy cheddarral – is el tudjuk képzelni.
A burgonyákat héjastól megfőzzük. Pucoljuk, áttörjük.
Mikor kihűlt, hozzáadjuk a lisztet, reszelt sajtot, a tojást, sóval, szerecsendióval ízesítjük. Összevágott petrezselyemzöldet teszünk bele.
Összegyúrjuk, majd henger alakúra formázzuk.
Lisztbe, tojásba, morzsába mártjuk. Olajban kisütjük
Önállóan is tálalhatjuk tartárral vagy tejföllel pedig isteni mártogatós.
Jó étvágyat kívánunk hozzá.
Forrás: Nosalty
[sc name=”facebook” ]
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…