Tepsiben sült tonhalas padlizsán

A sütőben sült tonhalas padlizsán pikáns, ízletes fogás, ami mellé bőven elég egy egyszerűbb salátát is összedobni. 

Ha szereted a padlizsános ételeket, akkor feltétlenül érdemes kipróbálnod a sütőben sült padlizsánt, amit kedved szerint tölthetsz meg hússal vagy zöldséggel, a lényeg, hogy jó sok sajttal szórjuk meg a tetejét A tonhalas verzió ízletes, és az elkészítése is egyszerű, csupán arra érdemes odafigyelni, hogy a zöldséget elősüssük kicsit, úgy jobb állagú lesz a végeredmény, és az íze is finomabb lesz.

Sütőben sült tonhalas padlizsán

2 közepes padlizsán
1 hagyma
450 g tonhalkonzerv
150 g trappista sajt
3-4 evőkanál sűrített paradicsom
2 ek vaj
só, bors
olívaolaj

A padlizsánokat megmossuk, hosszában félbevágjuk, a belsejüket kikaparjuk, és egy sütőpapírral bélelt tepsin elrendezgetjük őket. A padlizsánokat enyhén megkenjük olívaolajjal, majd 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és kb. 10 per alatt elősütjük.

Közben a padlizsán húsát apró kockákra, a hagymát finomra vágjuk. A sajtot lereszeljük.

Egy serpenyőben vajat hevítünk, majd kb. 2-3 perc alatt üvegesre pároljuk a hagymát. Ezután hozzáadjuk a padlizsán kikapart belsejét, alaposan elkeverjük, és kb. 5 percig alacsony lángon főzzük.

A tonhalról leöntjük a folyadékot, villával összetörjük a halat,  majd hozzáadjuk a serpenyő tartalmához. Ízlés szerint sűrített paradicsomot is adunk a töltelékhez. Sózzuk, borsozzuk.

A töltelékkel megtöltjük a padlizsáncsónakokat, bőségesen megszórjuk sajttal, majd 180 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt aranybarnára sütjük őket.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Éva Benke

Recent Posts

Így süsd tökéletesre a kolbászt – minden módszerrel, minden alkalomra

A kolbász az egyik leguniverzálisabb alapanyag, amit a boltban vehetünk. Gyors vacsorához tökéletes, hétvégi reggelihez…

7 óra ago

Miért alszol rosszul nyáron – és mit tehetsz ellene már ma este?

Ismerős az érzés: az ágyban fekszel, az óra éjfél utánra jár, te mégis ide-oda forgolódsz,…

21 óra ago

A rizs ezer arca: egy alapanyag, számtalan lehetőség

Kevés olyan alapanyag létezik, amely annyira univerzális lenne, mint a rizs. Szinte minden kontinens konyhájában…

1 nap ago

Mexikói street corn rizssaláta, ami olyan, mint egy nyári este valahol egy forró, zajos utcán

Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…

4 hét ago

Miso vaj, amitől még egy szelet pirítós is luxus vacsorának érződik

Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…

4 hét ago

Ázsiai pulykahúsgolyók, amik után a sima fasírt hirtelen nagyon unalmasnak tűnik

Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…

1 hónap ago