Magból krémet készíteni nem túl nagy ördöngösség, ám egyszerűsége ellenére a tökmagkrém egészen biztos, hogy a többség kedvence lesz!
A tökmag mellesleg nagyon egészséges, elsősorban ezért is került az érdeklődésem középpontjába: a belőle sajtolt olaj például nagyon jót tesz a prosztatának, s bár az nekem nincs, az emberiség másik felének igen, szóval érdemes a tökmag jótékony hatását nem figyelmen kívül hagyni.
A tápanyagok mellett azért az ízekről se feledkezzünk meg, ami kapcsán őszintén állíthatjuk: a tökmagkrém bizony ebben is jól teljesít, ugyanis nagyon finom szendvicskrém lehet belőle. Nem egy nagy találmány az elkészítése, a lényeg csupán annyi, hogy a tökmag darálva, és más alapanyagokkal vegyítve krémmé avanzsálható. A recept ráadásul teljesen ránk van bízva: vehetjük mediterránra a figurát, és rakhatunk bele olívabogyót vagy éppen aszalt paradicsomot, de csinálhatjuk hagyományosan, csupán egy kis olajjal és fűszerekkel kikeverve.
Hozzávalók
3/4 csésze tökmag
1 citrom héja
½ teáskanál mustár
1 kis fokhagymagerezd
1/2 evőkanál Himalája rózsaszín só
1/2 csésze víz
Opcionális: 1/2 kicsi, érett avokádó
Először egy serpenyőben megpirítjuk a tökmagot annyira, hogy illatozni kezdjen.
Ha ez megvan akkor átöltjük egy turmixgépbe, ahol apróra daráljuk. Ezután mehet bele a többi összetevő is, amit krémesre turmixolunk.
Ízlés szerint sózzuk, illetve reszeljünk bele citromhéjat.
[sc name=”facebook” ]