Az általános elképzelés szerint a zöldségek egészségesebbek nyersen, mint főve. Ez többségében igaz is, valóban az a legjobb, ha minél többet fogyasztunk nyersen. Akadnak azonban olyan kivételek, amelyeknek kifejezetten jót tesz, ha megfőzzük. Szemezgessünk most ezekből!
A paradicsomfogyasztásnak számos jótékony hatása van, szerencsére a magyar konyha is szereti használni. Rengeteg benne a karotionid, a flavonoid és a vitamin. És, hogy miért tesz neki kifejezetten jót, ha megfőzzük? A paradicsomban található egyik legfontosabb anyag, a likopin rákmegelőző és öregedéskésleltető tulajdonsággal bír. Fontos azonban tudni, hogy a nyers paradicsomból mindössze 4%-a képes felszívódni a likopinnak, míg, ha megfőzzük lényegesen jobb a hasznosulása. Jó tudni azt is, hogy az ember által fogyasztott élelmiszerek között a paradicsomban van a legnagyobb százalékban jelen a likopin. Tehát ne feledkezzünk meg a főtt paradicsomról, a házilag főzőtt paradicsomlénél péládul kevés egészségesebb dolog van a világon.
Nem igaz a mondás, amely szerint, ha sok répát eszünk, majd hangosabban fütyülünk. Ha ezt azonban félretesszük, a répában valóban sok remek vegyület van, például a béta-karotin. A béta-karotin a testünkben A-vitaminná alakul, amely jót tesz a szem egészségének és a bőrünk állapotát is javítja. Több kutatás is azt bizonyítja, hogy a béta-karotint könnyebben tudja szerevezteünk hasznosítani, ha a főtt répából visszük be. Nyersen is nyugodtan rágcsálhatjuk hát, de ne legyünk restek néha megfőzni a répát, egy finom, forró zöldséglevesnek egyébként is elmaradhatatlan kelléke!
A sütőtök többek között béta-karotinban is bővelkedik. Itt tulajdonképpen hasonló a helyzet, mint a sárgarépánál, ugyanis a sok béta-karotint sokkal könnyebben nyerhetjük ki belőle, ha a tök megvan főzve vagy sütve.
Popeye kedvence, a spenót elsősorban vas és foszfáttartalma miatt foglal el előkelő helyet a zöldségek sorában. A jó hír, hogy ez a két vegyület remekül viseli a hőt, így nyugodtan fogyaszthatjuk főtt formájában is. Sőt kifejezetten javasoljuk is, ugyanis hő hatására a levelek összeesnek, így jóval többet tudunk belőlük enni, mint nyersen.
Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…
Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…
Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…
Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…
Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…
Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…