A falusi társadalomba nem volt könnyű a beilleszkedés: a máshonnan betelepülőket akár életük végéig is gyüttmentként tartották számon. (Ráadásul a múltidő nem is indokolt, a gyüttmenteket ma is számontartják.) Mára a gyüttment kifejezés más értelmet is nyert: így hívják magukat azok, akik az ökotudatos életmódot választva vidékre költöznek. Ötödik éve fesztivál keretében találkoznak, hogy megélhessék összetartozásukat, és tanuljanak egymástól. Azok, akik már így élnek, és azok, akik még csak tervezik, hogy így szeretnének élni.

A Gyüttment Fesztivált idén augusztus 22 – 25. között tartják Szekszárd, Sötétvölgyben. A gyüttment értékrend a fesztiválban is tükröződik: a szelíd fesztivál lényegében minden szempontból ökotudatos fesztivált jelent, vagyis felelősségteljes gazdasági, utazási és szórakozási szemléletet.  A rendezvény igyekszik beágyazódni a helyi környezetbe: a fesztiválozókkal megismertetik a helyi kultúrát, a helyi lakosokat pedig egyrészt bevonják a fesztivál munkálataiba, másrészt kedvezményes belépőjeggyel ösztönzik részvételüket. A fesztivál ellátását helyi termelők biztosítják, akik a fesztivál keretében működő termelői piacon is árusíthatják termékeiket. A rendezvényt a Zéró Hulladék irányelvek szerint szervezik: csak komposztálható hulladék keletkezik, a résztvevők saját poharat, tányért, evőeszközt használnak.

 | Vájling.hu  - Az élet minden pillanatához

A napi háromszori meleg étel biztosított, de emellett a fesztiválozók a közösségi konyhát is használhatják, ahol fatüzelésű sparhelten főzhetnek. A programhelyszínek között szerepel a Gazdálkodók udvara, ahol az életképes kert, a Helyi gazdaság tér, ahol egy alternatív társadalmi-gazdasági struktúra, az Élő ételek tere, ahol a különféle fermentálási módok témáját járják körbe az előadások, beszélgetések. Amíg a szülők tanulnak, beszélgetnek, addig a gyerekeknek is készülnek a szervezők elfoglaltságokkal az Árnyas ligetben, esténként pedig a koncertek sem maradhatnak el – egy szelíd fesztiválhoz méltón hangtechnika nélkül, akusztikusan.

A fotók forrása: Gyüttment Fesztivál

author avatar
Gyenes Zsuzsa
Hirdetés: