Categories: EseményekHírek

Borünnep a vizek városában

Nem csak a borok, a halételek is főszerepet kapnak augusztus 2 – 4. között Tatán, a Neszmélyi Borünnep és Halnapok rendezvényen.

Az Öreg-tó melletti helyszínen (Kastély tér) több mint 15 borász és pincészet borait ihatjuk az ízletes halételek mellé. A program péntek délután helyi együttesek fellépésével veszi kezdetét, majd a hivatalos megnyitó keretében felvonul a Zsigmond Király Borlovagrend.

A Tatát is magába foglaló Neszmélyi borvidék területén már a római korban is szőlő termett. Aztán több időszak volt, amikor nem termett – először a török hódoltság idején, később a filoxériajárvány miatt a századfordulón. 1959-ben a terület elvesztette a borvidéki rangot, de 1977-ben újra megszerezte. A borvidék története azonban sikerekben is gazdag: a XVIII-XIX. században külföldön is keresett volt a neszmélyi bor, mely magas savtartalmának köszönhetően jól viselte a hosszú szállítást. Erről a jellegzetesen savanykás ízről Széchenyi István is elismerően nyilatkozott.

A borünnep programjai az estékre koncentrálódnak – napközben érdemes felkeresnünk az Öreg-tó partján álló romantikus várat, a vizimalmokat, az egyedülálló ökoturisztikai Fényes Tanösvényt, ahol a karsztforrások lenyűgöző élővilágát kötélhídon és csónakkal járhatjuk be, vagy a rendezvényhelyszíntől fél órányi autóútra lévő Kamalduli Remeteséget.

Gyenes Zsuzsa
Gyenes Zsuzsa

Recent Posts

8 kényeztető forróital-ötlet az őszi bekuckózáshoz

Ahogy beköszöntenek a hűvösebb őszi napok és az esti sötétedés is hamarabb érkezik, egyre több…

6 nap ago

Mosogató duguláselhárítás: A konyhai mosogató dugulásának megoldása

A konyhai mosogató dugulása egy gyakori és bosszantó probléma, amely bármely háztartást érinthet. A víz…

2 hét ago

Hűsítő Görögdinnyés Smoothie

Egy nyári nap, amikor a hőség már elviselhetetlen, egy görögdinnyés smoothie tökéletes választás. Ahogy a…

3 hónap ago

Egyszerű nyári felfrissítő: Házi limonádé

Egy forró nyári délutánon, amikor a nap perzseli a bőrt és az ember csak egy…

3 hónap ago

Nyári frissítő: Nagyanyánk titkos hideg dinnyelevese

Egyszer volt, hol nem volt, egy kis magyar faluban élt egy fiatal lány, Lili, aki…

4 hónap ago

Korábban indult és tovább tart idén a magyar dinnye szezonja az ALDI-nál

Az ALDI Magyarország ebben az évben még több értékesítési lehetőséget biztosít a magyar termelőknek. A…

4 hónap ago