Food Truck Show 2021

Hosszú szünet és várakozás után végre ismét útnak indul az ország legnagyobb street food konvoja, ahol a hamburgerek helyett ezúttal az egészséges és a vegetáriánus ételek kapják a főszerepet. 

Június 4-én, Kiskunhalason veszi kezdetét a Food Truck Show szezon, majd a guruló autók átmennek Győrbe, Budapestre és a Balaton körül is sokat megfordulnak a nyáron. Szeptemberben a Kincsem Parkbéli nagyrendezvényre 50 autót is várnak, bepótolva az elmaradt 3 eseményt, továbbá itt adják majd át a hagyományos szakmai- és közönségdíjakat is.

 „Rekordévünk biztos nem lesz, hiszen a szezon eleje elment, de júniusban kezdhetünk, és amit fizikailag meg tudunk valósítani, azt bepótoljuk. Jó reményekkel indulunk, hiszen a kereskedőink és a vendégek is ki van éhezve” – foglalta össze a jelenlegi helyzetet Vad-Horváth Zoltán főszervező, aki szerint a Food Truck Show a jelenlegi helyzet nyertese is lehet, hiszen a tevékenységükre jogilag nem vonatkozik korlátozás. Megszámlálhatatlan büfékocsi települ a Balaton és a népszerű nyaralóhelyek köré, köztük azokkal az új truck-okkal, amelyek idén vágtak bele ebbe a műfajba.

Food Truck Show 2021 | Vájling.hu  - Az élet minden pillanatához
Ismét útnak indul az ország legnagyobb street food konvoja

A szervezők szerint a rendezvényeken kiemelt szerepet kapnak az egészséges és vegetáriánus ételek, míg a hamburger egy kicsit visszaszorul a kínálatból. Az alábbi oldalra kattintva tájékozódhattok az eseményekről és a tervezett helyszínekről: http://foodtruckshow.hu/aktualis-esemenyek/

[sc name=”facebook” ]

author avatar
Éva Benke
Hirdetés: