Categories: EseményekHírek

Július közepén rendezik a villányi Rozé Fesztivált

Július 12-én és 13-án rendezik meg – immár kilencedik alkalommal – a villányi Rozé Fesztivált, amely idén fiatalos, lendületes rendezvényekkel, koncertekkel, gyermekprogramokkal várja a látogatókat.

A szervezők tájékoztatása szerint az ország “legrózsaszínűbb fesztiválját” ebben az évben is a borvidék mintegy harminc borászatának legjobb rozéi és a régió gasztonómiai különlegességei köré szervezik.

A közelmúltban megszépült Villányi Rendezvénytéren a színpadi programok július 12-én, pénteken este az Intim Torna Illegál koncertjével kezdődnek, amelyet az EnterTrain Party Band utcabálja követ.

Valahogy így…

Szombat délelőtt a Diófás téren az Iszkiri gyerekzenekar lemezbemutató koncertje várja a családokat. Az Eislingen térről 10 órakor idén is elstartol a FutaVillány elnevezésű hivatalos negyed- és félmaratoni futóverseny. A villányi szőlőhegyen át az Ördögárok érintésével csodálatos környezetben tehetik meg a futók a 10,5 vagy a 21,5 kilométeres távokat.

Szombaton kora délutánra már a rendezvénytérre várják a futókat és a közönséget, ahol a futás mellett a rózsaszín jelmezeké lesz a főszerep. A több ezer futót vonzó RozéMaraton versenyzői 16.30 órakor rajtolnak majd el, a jelmezes futóverseny indulóinak 3 kilométeres távon kell rátermettségüket és kreativitásukat bizonyítani. A három – felnőtt, gyermek és csapat – kategóriában indulók rozé fröccs és málnaszörp frissítők kíséretében futhatják végig a zenés felvezetéssel induló távot.

Szombaton a nagyszínpadi koncertek a Blahalousiana zenekar és a többszörös Fonogram-díjas magyar énekesnő és előadóművész, Pásztor Anna zenekara, az Anna & The Barbies koncertjével folytatódnak.

Az MTI-hez eljuttatott közleményben a szervezők felhívják a figyelmet arra, hogy a RozéMaratonra és a FutaVillány versenyekre érdemes jó előre beregisztrálni a fesztivál honlapján, a www.villanyiborfesztival.hu/roze internetes címen.

 

Vajling

Recent Posts

Mexikói street corn rizssaláta, ami olyan, mint egy nyári este valahol egy forró, zajos utcán

Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…

3 hét ago

Miso vaj, amitől még egy szelet pirítós is luxus vacsorának érződik

Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…

3 hét ago

Ázsiai pulykahúsgolyók, amik után a sima fasírt hirtelen nagyon unalmasnak tűnik

Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…

4 hét ago

Krémes mexikói zöld spagetti, ami után a sima paradicsomos tészta hirtelen unalmasnak tűnik

Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…

4 hét ago

Citromos habcsókos pite – az a desszert, amit egyszer meg kell csinálnod

Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…

1 hónap ago

Dirty margarita – a koktél, ami megváltoztatja a véleményed az olíváról

Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…

1 hónap ago