Gasztroturizmus

Mutatjuk az idei év legjobb szaloncukrait

Második alkalommal rendezték meg Az Év Szaloncukra elnevezésű, civil kezdeményezésű versenyt, ahol ezúttal is számos hazai gyártó képviseltette magát.  

A verseny győztes szaloncukrait a Magyar Édességgyártók Szövetségével közösen tartott sajtótájékoztatón hirdették ki. Ahogy tavaly, úgy a mostani évben is igyekeztek minden hazai gyártót meghívni a szervezők, és ezúttal is kiemelt figyelmet szenteltek a kis pénzből gazdálkodók, a cukormentes édességeket keresők és az újdonságot kedvelők igényeire is, így ezekben a kategóriákban is megválasztották a legfinomabb szaloncukrokat.

A sajtótájékoztatón elhangzottak szerint már a szaloncukrok esetében is igaz, hogy a fogyasztók a mennyiség helyett inkább a minőséget részesítik előnyben, továbbá a tradicionális zselés szaloncukor továbbra is a legnépszerűbb a piacon. Olyannyira az, hogy Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke szerint ez az íz adja a fogyasztás kétharmadát. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a speciális változatok, mint például az organikus, bio és vegán szaloncukrok iránt is dinamikusan nő a kereslet.

Az Év Szaloncukra verseny győzteseit 152 szaloncukor közül választották ki több mint 150 kóstoló segítségével. Összesen 9 kategóriában hirdettek győztest.

Nem is szaporítanánk tovább a szót, hiszen ma a szaloncukrok viszik a show-t. Íme a nyertesek:

Az Év Szaloncukra győztesei:

1. Sulyán Cukrászda – Egy falat Mennyország sütemény szaloncukor verziója

2. Demeter Chocolate – jamaicai feketekókuszos szaloncukor fehér csokoládéval

3. Stühmer – pisztácia krémes szaloncukor

Sulyán Cukrászda – Egy falat Mennyország sütemény szaloncukor verziója

Az Év Kézműves szaloncukrai:

1. Sulyán Cukrászda – Roppanó kekszes fehércsokoládés trüffel szaloncukor fehércsokoládéban

2. Demeter Chocolate – jamaicai feketekókuszos szaloncukor fehér csokoládéval

3. Kézműves Cukrászda (Gyula) – sós-karamellás szaloncukor

Sulyán Cukrászda – Roppanó kekszes fehércsokoládés trüffel szaloncukor fehércsokoládéban

Az Év Cukormentes (hozzáadott cukrot nem tartalmazó) szaloncukrai:

1. Stühmer – mogyorókrémmel töltött tejcsokoládé szaloncukor édesítőszerekkel

2. Lissé – Aranygaluskás szaloncukor hozzáadott cukor nélkül

3. Stühmer – narancsos szaloncukor édesítőszerekkel

Stühmer – mogyorókrémmel töltött tejcsokoládé szaloncukor édesítőszerekkel

Az Év szaloncukra 599 Ft/100g alatti árkategóriában:

1. Tesco – banános-ropogós és málnás-robbanócukros szaloncukor

2. LIDL – fehércsoki eperrel és barackkal hozzáadott cukor nélküli szaloncukor

3. Boci – meggyes zselés szaloncukor

Tesco – banános-ropogós és málnás-robbanócukros szaloncukor

A legjobb zselés szaloncukor: Chocco Garden – meggyes zselés szaloncukor

A legjobb marcipános szaloncukor: Hóvirág Fagylaltbár – vörösboros-aszalt szilvás szaloncukor

A legjobb mogyorós szaloncukor: Stühmer – piemontei mogyorós szaloncukor

Stühmer – piemontei mogyorós szaloncukor

A legjobb karamellás szaloncukor: Keszthelyi Sütibolt – roppanó ostyás sós-karamellás szaloncukor

A legjobb kókuszos szaloncukor: Demeter Chocolate – jamaicai feketekókuszos szaloncukor fehér csokoládéval

Az Év Új Íze: Boci – meggyes zselés szaloncukor

Boci – meggyes zselés szaloncukor

[sc name=”facebook” ][/sc]

Éva Benke

Recent Posts

Citromos habcsókos pite – az a desszert, amit egyszer meg kell csinálnod

Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…

7 nap ago

Dirty margarita – a koktél, ami megváltoztatja a véleményed az olíváról

Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…

1 hét ago

Az 5 legegészségesebb sajt – amit dietetikusok is nyugodtan ajánlanak

A sajt és az egészség nem mindig szerepel ugyanabban a mondatban. Sokan automatikusan a zsírt,…

1 hét ago

Rumos morzsás sütemény – az a süti, amitől az egész ház isteni illatban fürdik majd

Elkészítési idő: 20 perc | Sütési idő: 50–55 perc | Hűlési idő: kb. 45 perc…

1 hét ago

60 év után megújul a Gatorade – kevesebb cukor, új termékek és új célcsoport

A Gatorade neve hat évtizede szinte szinonimája a sportitalnak. Az élénksárga, narancs és kék flakonok…

1 hét ago

Görög joghurt vagy cottage cheese? Melyik tartalmaz több fehérjét – és melyiket mikor érdemes választani?

A fehérje az egyik legtöbbet emlegetett tápanyag lett az utóbbi években – és joggal. Nem…

1 hét ago