Vendéglátóhelyek

Healthy Kitchen – egy egészséges étterem a Lurdy Házban

A fővárosi Lurdy Házban van egy egészséges étterem, a Healthy Kitchen, ahol már többször jártunk, úgyhogy megérett az alkalom, hogy most már írjunk is róla. 

A gyorséttermi kínálat ritkán kedvez azoknak, akik szeretnének egészségesen étkezni, hiszen lássuk be, a hamburger és az olcsó menzás koszt nem éppen sorolható az egészségtudatos kategóriába. Akadnak azért kivételek is: a Lurdy Házban található Healthy Kitchen például valóságos megváltás a “sültkrumpli-rántotthús kombó” mellett.

Külön szót érdemel, hogy a plazákban jellemző “keress egy tiszta asztalt, és gyorsan ülj le”-elv helyett a Healthy Kitchennek saját vendégtere is van, így ha minden jól megy, közvetlenül a pult előtt tudunk helyet foglalni. Mellesleg a design is jól sikerült, a zöld és barna színkombináció ugyanis híven türközi az étterem természetbarát elveit.

A Healthy Kitchen nagyjából pont azt tudja, amit elvártunk tőle, bár valójában inkább felülteljesített. A választék igen széles: a burgerektől, a calzone-tól és a salátákon át a különböző ízesítésű wrapokig mindent megtalálni, sőt még egészséges levesek és desszertek is kaphatóak a pultban.

Csirkehúsos calzone

A calzone, azaz a töltött pizza szénhidrát csökkentett lisztből készül, a wrapok és a hambik pedig teljes kiőrlésű lisztből, de ez utóbbi esetében fitt bucit is kérhetünk, ami 20 gramm szénhidrátot és 18 gramm fehérjét tartalmaz. Ami pedig a köreteket illeti, olyan gyöngyszemek közül válogathatunk, mint a basmati a rizs, az édesburgonya, de természetesen többféle zöldség is a rendelkezésünkre áll – csak hogy még nehezebb legyen a választás.

Vega wrap tofuval

A Lurdy Házba mondhatni beköltözött az egészség, hiszen az inzulin rezisztensek, a diétázók és az egészséges élet szerelmesei is megtalálhatják számításaikat a Healthy Kitchen jóvoltából. Nem mellesleg az adagokra sem lehet panaszunk, mi például akkorát kaptunk, hogy alig tudtuk legyűrni, pedig nem vagyunk kis étkűek. Bár egészen biztos, hogy 1000 Ft alatt nem fogunk itt menüzni, azért túlzottan elrugaszkodott árakra sem kell számítanunk, főleg ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy jó minőségű alapanyagokból dolgoznak az étteremben.

Nekünk tehát bevált a Healthy Kitchen, abszolút hiánypótló műfaj a maga nemében, így hát jó szívvel mondjuk: ti is tegyetek vele egy próbát!

[sc name=”facebook” ]

Éva Benke

Recent Posts

Almás morzsatorta, amihez nem kell tésztát gyúrni

Ha gyors, illatos, őszi desszertet keresel, ami melegséggel tölti meg a konyhát és a lelkedet…

2 nap ago

Az eldobható kesztyűk története és fejlődése: a latex kesztyűtől a nitrilig

Az eldobható gumikesztyűk alapvető elemei a higiéniai és biztonsági gyakorlatoknak, elengedhetetlenek az egészségügytől kezdve az…

4 nap ago

Baráti palacsintaparti otthon – recepttel, ötletekkel és hangulattal

Ha baráti vacsoraötletet keresel, ami gyors, olcsó és garantáltan jó hangulatot teremt, akkor a palacsintaparti…

6 nap ago

Kreatív uzsonnásdoboz ötletek iskolakezdéshez – egészséges szendvics, muffin és tízórai tippek gyerekeknek

Mit tegyünk az uzsonnásdobozba, ha unjuk a párizsis zsemlét? Hogyan lehet a tízórai egyszerre egészséges,…

2 hét ago

Dzsúdló most nem rappel, hanem szendvicset csinál – és ez brutál jó lett!

Meki szendvics + magyaros retro ízvilág + Dzsúdló = mi kell még? Na jó, bevalljuk:…

2 hét ago

Dentálhigiénia: Hogyan őrizzük meg fogaink egészségét?

A fogak egészsége vitalitásunk egyik alappilérét képezi. Ugyanis az emésztés már a szájban, a rágással…

2 hét ago