Vendéglátóhelyek

Napfényes étterem – egy klassz vegán hely nyomában

Szeretjük az újdonságokat és a vegán dolgokra is nyitottak vagyunk. A Ferenciek terén található Napfényes Étterem és Cukrászda lehetőséget nyújt arra, hogy a nemzetközi vagy éppen a magyar konyha remekeit vegán verzióban is megkóstolhassuk. Következő cikkünkben ennek jártunk utána…

Többen is ajánlották nekünk a helyet, így hát mondhatni kötelező volt kipróbálni. Megmondjuk őszintén, picit tartottunk tőle, hiszen több vegán hely esetében az egyetlen koncepció a húsmentesség, a kreativitás és az ízek ellenben alulmaradnak. Nem úgy a Napfényes Étteremben! Na, de ne ugorjunk ennyire előre…

Hétköznap (pontosabban szerda este) látogattunk el az étterembe, ahol az asztalmennyiségnek hála nem volt gond helyet találni. Nevéhez híven ez valóban étterem, (nem, nem önkiszolgáló) így itt az etiketthez illően kellett várakozni, míg a pincér egy számunkra is szimpatikus asztalhoz nem kisért minket. A kiszolgálás roppant kedves és előzékeny volt, öröm volt vendégeknek lennünk.

Az odalátogatók a napi menüből és az á la carte étlap kinálatából is válogathatnak, ahol a nagy klasszikusok mellett – úgymint a gulyásleves, a töltött káposzta vagy a brassói –  a nemzetközi konyha remekeibe is betekintést nyerhetnek. A glutenérzékenyekre is gondoltak, de a nyers diétát követők is megtalálhatják számításaikat (a magyaros-füstös diófasírt például különösen megkapónak hangzik).

Mi jó szokásunkhoz híven maradtunk az olasz konyhánal, ezen belül is a pizzánál. Mellesleg meg kell említsük, hogy különösen bőséges pizzaválaszték volt felsorakoztatva az étlapon, így a döntés sem volt egyszerű. Nagy tanakodás után, azért csak megszületett a döntés: egy szénégető és egy mediterrán pizza került a vádlottak padjára. A szénégetőnek élesztős tönköly tészta volt az alapja (egyébként mindegyik pizzának), paradicsomos mártással, szejtánkockával, gabonakolbásszal, füstölt tofuval, lilahagymával, fokhagymával, növényi sajttal és egy csipetnyi oregánóval. A mediterrán pizzát szintén paradicsomos alap, valamint cukkini, aszalt paradicsom, rukkola, oregánó, fokhagyma és növényi sajt dúsította. Mindkét pizza remekül teljesített, ízletesek voltak, nyugodtan versenyre kelhettek volna a húsos egyedekkel is. Végezetül frissen préselt narancslével öblítettük le az ételt.

Jó, hogy hagytunk helyet a desszertnek, ugyanis az étterem előterében finom házi sütik, torták és pohárkrémek csücsültek hivogatóan a pult mögött. Tavasztól őszig pedig vegán fagylaltok közül is bőséges a választék. Emellett érdemes szemmel tartani az étterem kulturális programjait is: előzene és irodalmi estek is színesítik az étterem kínálatát (nekünk éppen egy népzenei előadásban lehetett részünk).

Akik nyitottak a húsmentes ételekre vagy csak szívesen megkóstolnák az újragondolt klasszikusokat, azok ne hagyják ki  – nyugodtan mondhatjuk – a város legváltozatosabb vegán étlapjával bíró Napfényes Éttermet. Mi teli hassal és elégedetten távoztunk, szerintünk ti sem tennétek másképp!

Éva Benke

Recent Posts

Több mint fűszer – hogyan segítheti a kurkuma az immunrendszer természetes védelmét?

A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…

2 hét ago

Így lesz stresszmentes a karácsonyod: ünnepi ételek, amiket már most lefagyaszthatsz

A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…

3 hét ago

A Merry Little Ex-mas – a Netflix új karácsonyi filmje annyira rossz, hogy az már jó

Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…

3 hét ago

Az egészség íze és az online gyógyszerrendelés előnyei

Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…

4 hét ago

A tenger sója a ginben – megérkezett a Monkey 47 Distiller’s Cut 2025

Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…

4 hét ago

Mi a tökéletesen sült csirke titka? A Blaha Chicken Tenders most elárulja

Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…

4 hét ago