Tisztázzunk valamit már a legelején! Nehogy valaki annak reményében kezdjen neki a cikk olvasásának, hogy itt a cukorról való lemondás negatív hatásairól lesz szó, mivel gyakorlatilag ilyen nincs is. Éppen ellenkezőleg! A cukor elhagyása ugyanakkor semmiképpen sem egyszerű folyamat, érdemes előre felkészülnünk rá!
Előre érdemes lelkileg is felkészítenünk magunkat, hogy nagy fába vágtuk a fejszénket. A cukoraddikció tudományosan is bebizonyított fogalom, mivel a cukor képes az agy örömközpontját stimulálni, nem beszélve arról, hogy hirtelen energialökettel is ellátja a szervezetet. Gyakorlatilag hasonlóan működik, mint más drogok. Hatása azonban igencsak rövidtávú, így aki nem kapja meg a „napi adagot” hamar elvonási tünetekkel találhatja szemben magát.
A cukor felhagyásával ideiglenes alvászavarok léphetnek fel, bár ez a mellékhatás nem mindenkinél és nem ugyanakkorra erősséggel jelentkezik. A jó hír azonban, hogy ez a tünet pár nap elteltével elmúlik, sőt a kezdeti nehézségek után pihentetőbb éjszakákban lehet részünk, sőt memóriánk is javul.
A hirtelen lecsökkent vércukorszint miatt előfordulhatnak kellemetlen tünetek, amelyek teljesen elmúlnak, amint szervezetünk megszokja, hogy a hozzáadott cukor helyett elsősorban csak a gyümölcsökben megtalálható fruktózhoz jut hozzá. Ha szokatlanul fáradtnak vagy ingerültnek érezzük magunkat, csoki helyett együnk meg egy banánt!
Kifejezetten magas cukor tartalmú gyümölcsről van szó, amely segít megküzdeni a kezdeti időszakban fellépő elvonási tünetekkel.
Mivel a cukor már nem tud minket „boldoggá tenni”, helyettesítsük, olyan dolgokkal, amelyek nem ártanak egészségünknek! Legyünk sokat a friss levegőn, élvezzük a napsütést, mozogjunk és töltsük sok időt más emberek társaságában, ezek ugyanis mind növelik testünk örömhormon termelődését.
Biztos akadnak majd olyanok, akik, amikor megtudják, hogy felhagytál a cukorral, akkor lekezelően legyintenek, és elintézik, hogy butaság az önmegtartóztatás, hiszen minden úgyis genetika! Nos, a legtöbb, amit tehetünk, hogy halványan elmosolyodva tovább kortyolgatjuk menta teánkat a mellettünk dupla csokis tortát majszoló ismerősünkkel.
Semmiképpen se adjuk fel az esetlegesen fellépő kezdeti nehézségek miatt, mivel a cukor elhagyása és az ezzel járó életminőség javulás kárpótolni fog minket, és hamarosan azon kapjuk magunkat, hogy nem is vágyunk már ezekre a „drogokra”.
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…